Új rektor került a Károly Róbert Főiskola élére

Két évtized után történt vezetőváltás a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán; nyugdíjba vonult Magda Sándor, az intézmény első rektora.

MD
2013. 01. 07. 15:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magda Sándor 1993 óta irányította az intézményt, amely 2003-as önállóvá válásáig a gödöllői Szent István Egyetem (a Gödöllői Agrártudományi Egyetem jogutódja) főiskolai karaként működött. Helgertné Szabó Ilona korábban oktatási rektorhelyettesként dolgozott az intézménynél.

Úgynevezett hiperspektrális távérzékelési technikával készülő műholdas és légi felvételeket elemző ENSZ-hivatal, laboratórium nyílt tavaly februárban a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán.

Az intézmény a leköszönt rektor kezdeményezésére vált önálló intézménnyé. Az 1946-ban született Magda Sándort 1993-ban bízták meg a gyöngyösi Mezőgazdasági Főiskolai Kar irányításával, főigazgatói tisztségben. Kezdeményezésére alakították ki a főiskola tass-pusztai tangazdaságát, az intézmény új tanulmányi- és konferencia-központját.

2002 és 2010 között az MSZP parlamenti képviselője volt, 2002-től négy éven át látta el az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöki tisztét.

A Károly Róbert Főiskolán gazdálkodási, illetve agrár- és vidékfejlesztési karokon több mint 10 ezer hallgatót oktatnak. Többségük távoktatás keretében sajátítja el a diploma megszerzéséhez szükséges ismereteket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.