Farkas Zoltán elmondta: a megyei önkormányzat a Vállalkozzunk Békésben című program részeként nyolc kistérségben indítana a kis- és a középvállalkozások működését megkönnyítő inkubátorház-építési programot. A tervek szerint az átlagosan 1800–2200 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokokba olyan vállalkozások települnének be, amelyek növelhetik a foglalkoztatást az adott térségben. Az alelnök szerint ugyanis a tőkehiánnyal küzdő vállalkozásoknak nagy segítség lehet, ha nem kell drága pénzen infrastruktúrát építeniük. Ha a kormány is elfogadja a Békés megyei terveket, a nyolc inkubátorház egyfajta hálózatként működne, vagyis a befektetők részére egységesen lehetne ajánlani a térség kínálta lehetőségeket.
A program részeként a megye finanszírozná a költségek ötven százalékát, vagyis kétmilliárd forintot, amelyhez a forrást kötvény kibocsátásával teremti elő. A fennmaradó részt pedig uniós, illetve nemzeti támogatásból kívánják biztosítani. Farkas Zoltán kiemelte: a települések adják a programhoz szükséges telket, míg a megye a fejlesztéshez szükséges önrészt. Az alelnök abban bízik, hogy a megyei önkormányzat befektetése, így a kötvény visszafizetése a bérleti díjakból előteremthető. A sajtótájékoztatón Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere jelezte, hogy a megyei jogú város is részt vesz a programban. Ennek értelmében Békéscsabán, az Almáskerti Ipari Parkban is épülne egy ipari csarnok, ahol legalább három vállalkozás számára kínálnának lehetőségeket. A polgármester abban bízik, hogy az új üzemcsarnok létesítésével 140-150 munkahely teremtődik a városban. Leszögezte: Békéscsaba azzal kívánja támogatni a helyi vállalkozókat, így a munkahelyek teremtését, hogy nem emeli adóterhelésüket, részükre is egyablakos ügyintézést valósít meg, s közreműködik a piaci árnál olcsóbb telephelybérlési lehetőségek megteremtésében is.
(MTI)
A negyed évszázados jubileum alkalmából 25 példány erejéig feltámad Eleanor
