Sió László: A tandíj története egy hazugságból indult el

A tandíjjal kapcsolatos vita igazából a pénz körül forog – mondta Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője szerdán Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján.

MNO
2008. 02. 20. 17:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A párt oktatási szakpolitikusa felidézte: a 2006-os választások előtt minden párt deklarálta, hogy nem lesz tandíj. „Már el is felejtettük azt, hogy egy hazugságból indult ez a történet” – tette hozzá arra utalva, hogy a kormány mégis bevezette a hallgatói hozzájárulást.

Sió László szerint az elmúlt években stagnált a felsőoktatás finanszírozása, nem követte az inflációt, az intézményeket pedig „belehajszolták” a PPP-konstrukcióban zajló beruházásokba. Ez utóbbi miatt nagyon komoly problémák lesznek, erre már az Állami Számvevőszék is figyelmeztetett, sőt kormányzati körökben is látják – mondta a Fidesz szakpolitikusa.

Mint mondta, a költségvetésből az derül ki, hogy 2010-ig nem is lesz több forrás a felsőoktatásra, holott már most gondot okoz a működési költségek emelkedése és az, hogy egyre több hallgató van, aki rászorulna az állam támogatására.

Ha a népszavazás eredményeként megszűnik a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj, méltatlan, hogy a kormány ezután nem hajlandó visszapótolni a kieső bevételeket. „Ez az óvodai homokozó vitastílusa” – fűzte hozzá a Fidesz volt oktatási államtitkára.

Gyimesi Endre országgyűlési képviselő, Zalaegerszeg polgármestere a sajtótájékoztatón hozzátette: a tanuláshoz való jogot az alkotmány is biztosítja, tehát az államnak az adókból fenn kell tartania a felsőoktatást. Szerinte a minimálbérhez viszonyítva a tandíj mértéke amúgy is többszöröse az Ausztriában vagy Németországban létező mértéknél.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.