Város szeretne lenni Jászkisér

Városi címre pályázik a közel 6000 lakosú Jászkisér; az Alsó-Jászság legnagyobb települése 1818-ban egyszer már kivívta ez a megtisztelő rangot, ám a XX. század elején az akkori közigazgatási átszervezés miatt meg kellett válnia tőle - közölte a nagyközség polgármestere az MTI-vel.

MNO
2008. 03. 27. 6:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A várossá nyilvánítás szándéka nem most, egyik napról a másik vetődött fel az önkormányzatnál, az elhatározás még az 1990-es évek közepén született, azzal a kitétellel, hogy fokozatosan kiépítenek mindent, amit a pályázat megkövetel – fogalmazott Hajdú László. Ennek alapján az egész faluban kiteljesedett az ivóvíz-, az áram-, a gáz- és a telefonhálózat, megteremtették a szilárd és folyékony hulladékok elszállításának módját. Az elöljáró tájékoztatása szerint Jászkisér jellemzője a jó színvonalú egészségügyi, bölcsődei, óvodai és iskola ellátás. A helyi közéletet megpezsdítő civil szervezetek működnek, ezen kívül köztestületi tűzoltósággal és mentőállomással is rendelkeznek.

A település az utóbbi években egyre jelentősebb szerepet vállalt a kistérség életében. Az oktatási területen a Heves megyei Péllyel kötött iskolafenntartó társulást, míg a mentőállomása és az önkormányzat saját pénzen fenntartott fizióterápiás szolgáltatása is térségi feladatot lát el. Tűzoltósága a Jászapátin, Jászladányban és Tiszasülyön élők biztonságára is ügyel. A képviselő-testület a termelő vállalkozások letelepedését fejlesztésre alkalmas területek biztosításával igyekezett segíteni.

Hajdú László elmondta, a jászkisériek tudják, hogy a várossá válás elsősorban a település presztízsét növelné, nem jelent automatikusan több pénzt, viszont újabb pályázati lehetőségek nyílnának meg, amelyek a fejlődést további esélyét adnák meg számukra. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a rendszerváltás után öt település emelkedett városi rangra, így 1991-ben Jászárokszállás, 1993-ban Jászfényszaru, 1997-ben Újszász, 2004-ben Kenderes és 2005-ben Abádszalók.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.