A lisszaboni szerződés visszavonását kezdeményezi az MSZF

A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal (MSZF-SZK) vasárnap bejelentette, hogy kezdeményezi az Európai Unió magyar parlament által jóváhagyott alkotmányos szerződésének visszavonását.

MNO
2008. 07. 06. 8:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fórum Koordinációs Bizottsága szerint a magyar választóknak közvetlenül kell véleményt nyilvánítaniuk alkotmányos alapjogaikat érintő kérdésekben, mindenekelőtt lehetővé kell tenni számukra, hogy megismerjék, mit tartalmaz, máskülönben az EU alkotmányos szerződése szembekerülhet a magyar választók akaratával, mint történik az EU több más országában is. A lisszaboni szerződés néven ismert uniós alkotmányt 2007. december 17-én szavazta meg a magyar országgyűlés, anélkül, hogy a közvélemény megismerhette volna a szerződésben foglaltakat, és kikérték volna róla a szavazópolgárok véleményét. Honatyák beismerő állításaiból tudjuk, hogy a törvényre sokuk annak dacára szavazott igennel, hogy egyáltalán nem ismerte, vagy csak hiányosan ismerte az EU alkotmányos szerződésében foglaltakat.

A Szociális Kerekasztal ezt az eljárást a demokrácia megcsúfolásának tartja, és emlékeztet arra, hogy az EU egyetlen tagállamában, Írországban, ahol népszavazásra bocsátották a kérdést, leszavazták az alkotmányos szerződést, Lengyelország és Csehország vonakodik kihirdetni az ország szuverenitásának korlátozása miatt, és a német államfő sem döntött még. Az alkotmányos szerződés olyan intézményi és döntéshozatali változtatásokat rejt magában, amelyek a társadalom egész létére kihatnak, eddig nemzeti hatáskörben lévő döntési mechanizmusok kerülhetnek nemzetek feletti hatáskörbe, anélkül, hogy a választók közvetlen ellenőrzést gyakorolhatnának létüket és megélhetésüket érintő uniós döntések felett. A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal élő példaként említi a közösség „stabilitási paktumát”, mellyel életszínvonal-korlátozó intézkedésekre, gazdasági megszorításokra kényszerítenek számos tagállamot, köztük hazánkat is (lásd a konvergenciaprogramot), pénzügyi egyensúlyi szempontoknak rendelik alá a társadalmi egyensúly követelményét, annak minden következményével a megélhetés súlyosbodására, a létbizonytalanságra, a társadalmi igazságtalanság elmélyülésére nézve.

További példaként említik a munkahét 60-65 órára történő meghosszabbításának és a nyugdíjkorhatár megemelésének tervét, a szociális segélyek csökkentését, az egészségbiztosítás és az oktatás piacosítását. A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal álláspontja szerint a lisszaboni szerződés jogalapot teremt a jóléti rendszerek leépítésére, és a multinacionális érdekcsoportok érdekeinek biztosít elsőbbséget a bérből és fizetésből élőkéivel szemben. A Szociális Kerekasztal nem ért egyet az EU neoliberális politikai irányultságával, és a rendszer szociális értelmű kiigazítását sürgeti. Nemcsak idehaza, hanem az EU-ban is új egyensúlyt kell teremteni magánérdek és társadalmi érdek között. Módosítani kell az elosztási viszonyokat a dolgozó rétegek és a megélhetésükért küszködők javára. A finánctőke neoliberális uniója helyett a népek szociális Európáját kell felépíteni! Mivel az uniós alkotmányos szerződés a globális érdekekre és a piaci versenyre akarja építeni Európa jövőjét, és nem törődik a szolidaritás követelményével, a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal kezdeményezi az alkotmányos szerződés hatályon kívül helyezését, és népakaraton nyugvó alkotmányos szerződés megalkotását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.