Zala aránytalanul kevés iskolafejlesztési támogatást kapott?

Zala megye országosan és a régióban is aránytalanul keveset kapott az iskolafejlesztési pályázat pénzeiből, ráadásul olyan intézmények is támogatáshoz jutottak, amelyeknek nincs erre szükségük – közölte hétfői zalaegerszegi sajtótájékoztatóján a Zala Megyei Közgyűlés fideszes elnöke, aki a nyertesek közül külön is kiemelte a gelsei példát, amit „országos botránynak” nevezett. A gelsei polgármester szerint pályázatukkal csak az eddigi eredményeiket értékelték.

MNO
2008. 09. 01. 15:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta: a megyéből beadott 42 pályázat közül mindössze négy nyert együttesen 1,230 milliárd forintot, míg a nyugat-dunántúli régióban összesen 24 nyertest hirdettek ki 5,252 milliárd forint értékben. Ez arányaiban is nagyon kevés, de a nyertesek között vannak olyanok, amelyek már eddig is a jól felszerelt intézmények közé tartoztak, ezért feltehetőleg „irányítottan” nyertek pályázatukkal.

A megyegyűlés elnöke a gelsei általános iskolát említette, amely 426 millió forintot nyert akadálymentesítésre, alternatív energiaforrásokkal történő energetikai korszerűsítésre és funkcióbővítésre. Manninger Jenő idézett a településről egy két évvel korábbi cikket, amelyből az derül ki, hogy már akkor elvégezték az akadálymentesítést, a szigetelést és az energiaracionalizálási programot.

Szerinte a település iskolája azért nyerhetett, mert polgármestere SZDSZ-es, a programot pedig a párt és személyesen Magyar Bálint indította el. A gelsei példát országos botránynak nevezte, mert sem zalai városok, sem a szegényebb, valóban gondokkal küzdő települések és iskoláik nem kaptak támogatást.

A közgyűlési elnök a zalakarosi nyertes pályázattal kapcsolatban is megemlítette, hogy a kistérség leírása szerint mutatóik kivételesen jók, de örül annak, hogy sportudvar létesül. Úgy véli azonban, hogy ha a jól működő intézmény további fejlesztésekre kap lehetőséget, azzal a közeli Zalakomárból és Galambokról csábítja el a gyerekeket, a két településen pedig roma diákok maradnak csak, növelve ezzel a szegregációt.

Gelse polgármestere, az SZDSZ-es Rácz József a sajtótájékoztatón elhangzottakkal kapcsolatban azt mondta: 12 település oktatási feladatait látja el a gelsei iskola, amelynek mostani pályázatát két szakmai testület is az egyik legjobbnak találta. Olyan intézményről van szó, ahol nemcsak beszélnek az oktatás fejlesztéséről, hanem tesznek is érte, ezt a szülők is felismerték, hiszen az elsősökön felül csak ebben a tanévben 17 új gyereket irattak be iskolájukba – fogalmazott.

Hozzátette, hogy az elmúlt 20 évben is minden pályázati lehetőséget megragadtak, és megragadnak a jövőben is, ami az intézmény fejlesztését, korszerűsítését, az ott tanulók magasabb színvonalú oktatását biztosítja. Az 1200 lakosú településen a most elnyert pénzből aulát és egy közel 900 négyzetméteres új oktatási épületet építenek az iskolában, a pályázati pénzt az önkormányzat 10 százalékos önrészével kiegészítve.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.