Újabb kerékpár-beszerzési pályázatot írt ki a Magyar Posta

Újabb kerékpár-beszerzési pályázatot írt ki a Magyar Posta, a csütörtökön megjelent felhívás szerint a 4800 kerékpár becsült értéke 500 millió forint. • Postásbiciklik: ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést a posta• Bennfentes pályáztatás?

MNO
2009. 01. 22. 13:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tomecskó Tamás, a cég szóvivője elmondta, hogy az előző tenderrel szemben a felhívás nem vonatkozik a kerékpárok szervizelésére, csak a gyártására és szállítására. Az ajánlatokat március 2-ig lehet benyújtani, a posta reményei szerint júniusban köthetik meg a szerződést a nyertessel. A teljesítés időtartama 6 hónap a szerződés megkötésétől számítva.

Az ajánlattevőnek 20 millió forintos teljesítési biztosítékot kell nyújtania, amelynek teljes összege 2010. január 29-ig, 10 millió forintos hányada pedig a szerződés teljes időtartama alatt, valamint a kötelező jótállási időszak lejártát követő 60. napig érvényes, azaz legalább 2012. február 29-ig. A Magyar Posta előleget nem fizet. A bírálatnál a legalacsonyabb összegű ajánlat nyerhet.

A cég ezt megelőzően két éve írt ki kerékpártendert. Azt a pályázatot nettó 1,097 milliárd forintos ajánlattal a győri székhelyű Cronopont Kft. nyerte el. A társasággal a posta 2007. november 26-án kötött szerződést csaknem 4800 kerékpár és 30 kerékpár-utánfutó leszállításáról. A szerződésben eseti javítások elvégzése is szerepel öt éven keresztül 150 millió forint keretösszegig. Az első 100 darab kerékpár szállítási határideje 2007. december 31. volt, amikorra a biciklik meg is érkeztek.

Időközben a Magyar Posta felkérte a Közbeszerzési Döntőbizottságot (KDB), hogy vizsgálja meg a kerékpár-beszerzési tendert, és érvénytelenítse az eredményét. A vizsgálat során kiderült, hogy a tender közbeszerzési bizottságának időközben elbocsátott elnöke jogtalanul juttatott el információt a beszerzésről a későbbi győzteshez.

Tavaly július elején a Magyar Posta igazgatósága a felügyelőbizottság javaslatára úgy döntött, hogy a közbeszerzési szabályok megsértése miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz. A kerékpár-szállítási szerződéseket ellenzéki pártok is kifogásolták, azzal, hogy a posta különösen drágán vásárolja a bicikliket. A posta képviselői akkor úgy nyilatkoztak, hogy a speciális kerékpárok ára nem nevezhető túlzottnak.

Annak ellenére, hogy a posta tavaly július 25-én elállt a szerződéstől, a Cronopont megpróbálta leszállítani a fennmaradó kerékpárokat, ezeket azonban a posta már nem vette át. Tomecskó Tamás elmondta azt is: az elmaradt szállítás és az így megnövekedett szervizköltségek miatt kártérítési igénnyel fordultak a bírósághoz. A tárgyalást várhatóan március elején tartják.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.