Cigány Gárdát terveznek

Cigány önvédelmi gárda létrehozását tervezi a nyugat-dunántúli romák hatékonyabb érdekképviseletéért a Győr-Moson-Sopron Megyei Cigány Érdekvédelmi Szövetség vezetője.

MNO
2009. 02. 03. 8:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pádár László a Kisalföldnek elmondta: a múlt szombaton a Magyar Gárda Ivánban megtartott rendezvényének hatására szerveződnek a Győr megyei romák a Vas és a Zala megyei romák bevonásával. Az elnök hangoztatta: a romák is képesek arra, hogy hallassák a hangjukat, ők is össze tudnak fogni. A gárda kizárólag békés eszközökkel fogja felhívni a figyelmet a romákra.

Pádár László fel akarja venni a kapcsolatot a vajdákkal, és a közeli napokban szeretné megtartani az alakuló ülést. Hozzátette: továbbra is úgy gondolják, hogy a Magyar Gárda nem megoldás, ahogy önmagában nem jelent megoldást a Cigány Gárda sem. Szerinte az Ivánban kialakult helyzetért felelős az önkormányzat és azok is, akiknek lehetőségük lett volna a romák érdekében tevékenykedni, de nem tették. Nem készült átfogó terv a romák foglalkoztatására, iskoláztatására.

A szövetség elnöke rámutatott: felnőtt egy olyan generáció, amely nem ismeri a biztos munkahely fogalmát. Pedig a munkahely visszaadná a romák önbecsülését. A biztos fizetés a megélhetési lopásokat is visszaszorítaná. „Mert igen, Ivánban is történtek ilyen esetek. Mindezek oka az, hogy nagy a szegénység, az éhezés. A bűnelkövetés már a legvégső stádium” – idézte az érdekvédelmi szövetség elnökének szavait a Kisalföld.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.