Szanyi: Itt a szabadpiaci kapitalizmus vége

Az elmúlt három évtizedet jellemző szabadpiaci kapitalizmus befejezte történelmi küldetését – fejtette ki Egerben Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő.

MNO
2009. 02. 05. 18:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szanyi Tibor, az MSZP Európa-politikai tagozatának elnöke szerint a szabadpiaci kapitalizmussal együtt a hozzá szorosan kapcsolódó liberális szociáldemokrácia is a történelemkönyvek lapjaira kerül. A politikus, aki a Balra, magyar! címen jegyzett, s az utóbbi időben elhíresült vitairat egyik szerzője, egy egri sajtóbeszélgetésen úgy vélekedett: a szabadpiaci kapitalizmus végét jelzi a mostani válság is, ami más, mint a korábbi túltermelési válságok.

A pénzügyi rendszer összeomlása következett be, s a történtekkel a mienknél jóval tehetősebb országok sem nagyon tudnak mit kezdeni. Szerinte az már ma látható, hogy a majdan létrejövő új rendszer fő ismérvének a fenntarthatóságnak kell lennie. A humántőkére kell összpontosítani, s az egyéni szabadságok dominanciája helyett közösségi oldalú megközelítésekre van szükség. A nagy közösségeket érintő projektekről nem határozhatnak szűk csoportok.

(heol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.