Sólyom az 1956-os Intézetben járt + Képek

Sólyom László köztársasági elnök az 1956-os Intézetben tett látogatást, ahol többek között a magyarországi 1989-es rendszerváltás történetének feltárásával ismerkedett csütörtökön Budapesten.

MNO
2009. 05. 07. 14:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő a megbeszélésen elmondta, hogy 1956-tal foglalkozó ünnepi beszédeinek írásához felhasználja az intézet kiadványait, egyebek mellett ezekből pontosítja az adatokat. Hangsúlyozta: „fontos a szakmai hang” ezekben a protokolláris szövegekben. Sólyom László átadott az 1956-os Intézet igazgatójának egy Gloria Victis című, 1956-os verseskötetet, amelyet a forradalom és szabadságharc tízedik évfordulójára adtak ki Münchenben. Ezen kívül megkapta az intézmény a köztársasági elnöktől a Valóság című, 1956-os újság egy restaurált példányát.


Az intézmény vezetője, Rainer M. János a találkozáson kiemelte, hogy a 20. század történelmének legpozitívabb fordulata, a magyar demokratikus átalakulás lélektani fordulópontja volt 1989 eseménysorozata. Az igazgató bemutatta Sólyom Lászlónak egyebek mellett az 1956-os Intézet oral history (szóbeli visszaemlékezéseket tartalmazó) archívumát, könyvtárát, internetes fejlesztéseit. A találkozó nyilvános részén Rainer M. János elmondta: egy hónapon belül elindítják az Egy nap anatómiája című multimédia internetes tartalomszolgáltatást, amely a rendszerváltás hazai történetét dolgozza fel.


Bemutatta a tervezett tartalmat, amely egyebek mellett olyan dokumentumokat is tartalmaz, mint a Nagy Imre és társai újratemetését kezdeményező Történelmi Igazságtétel Bizottság 1988–1989-es jegyzőkönyvei és belső feljegyzései, vagy a Magyar Szocialista Munkáspárt különböző testületeinek Nagy Imrével kapcsolatos jegyzőkönyvének részletei. Felkerülnek az internetre a Belügyminisztérium III. főcsoportfőnökségének „az akkori eseményeket befolyásolni igyekező” jelentései és akciótervei is – közölte. Mozgóképek és hangzóanyagok mellett segédanyagként a témához kapcsolódó kronológiát, bibliográfiát és a fontosabb szereplők életrajzi adatait is közzéteszik – közölte az igazgató.


Fotók: Máté Péter


Germuska Pál, az 1956-os Intézet titkára arról beszélt, hogy az Európai Unióban felismerték a kommunizmus objektív, történészi feltárásának szükségességét, ezért hozott az Európai Parlament egy hónapja állásfoglalást „az európai lelkiismeretről és a totalitarizmusról”. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki – és mint mondta, ezért említik meg ezt az államfőnek is –, hogy az Országgyűlés nem foglalkozott ennek jelentőségével. Reménykeltőnek nevezte ugyanakkor, hogy ez az állásfoglalás felszólította a tagállamokat: hozzák létre a totalitárius rendszerek áldozatainak európai dokumentációs központját és emlékművét.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.