A szakember szerint egyik európai társadalomnak sem sikerült sem erővel, sem pénzzel megoldani a problémát, azt legfeljebb kezelni lehet. Semmiképpen sem megoldás – mutatott rá –, hogy a hajléktalanokat a rendőrök segítségével egyik kerületből a másikba kergetik. Hangsúlyozta: fontos tudni, hogy a hajléktalanság hátterében nem feltétlenül a szegénység vagy a nyomor áll. A hajléktalanság legfontosabb jellemzője a teljes magány, az elveszettség. A probléma megoldása az lenne, ha ezek az emberek újra visszatalálnának a társadalomba. Emlékeztetett, hogy a cigánytelepeken például lényegesen rosszabb helyzetű emberek élnek, a közösség mégis megtartóbb, nem jellemző a magány. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt három évben 25 százalékkal nőtt a cigány származásúak aránya a hajléktalanok között, ami arra utal, hogy a cigányközösségek – amelyekre példaként lehet tekinteni – kezdenek szétesni.
(MTI)
Tarlós: Össze kell egyeztetni a többségi érdeket az emberséggel
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetTarlós István katasztrofálisnak nevezte azt a helyzetet, amely a hajléktalanok miatt alakult ki Budapesten. A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője egy csütörtöki fővárosi konferencián arról is beszélt, hogy a probléma megoldásához „a többségi érdeket össze kell egyeztetni az emberséggel”.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

















