A hajléktalanság már az 1800-as években is létezett a fővárosban, de a rendszerváltás után vált rendkívül súlyos társadalmi problémává. Napjainkban sincs olyan módszer, amely megnyugtatóan rendezné a fedél nélküli emberek helyzetét – mondta Tarlós István a „Rajtad is múlik” – Együtt a Fővárosért Alapítvány hajléktalansággal foglalkozó tanácskozásán. A hajléktalanok döntően a nagyvárosokban, a legtöbben Budapesten élnek. A fővárosban pedig már katasztrofálissá vált a helyzet – hangsúlyozta.
Gondoskodni kell
Szerinte a kérdés rendezéséhez „a többségi érdeket kell összeegyeztetni az emberséggel”, a közbiztonság érdekeit a egészségügyi és szociális érdekekkel. Hangsúlyozta, ennek módját megtalálni „rettenetesen” nehéz, de erről a társadalmi rétegről gondoskodni kell – mondta. Hozzátette: ugyanakkor olyan körülményeket kell teremteni, hogy a várost használni lehessen. Tarthatatlan az az állapot – jelentette ki – amely az aluljárókban, a pályaudvarokon, és most már a köztereken is tapasztalható. „Nem gondolom, hogy a hajléktalanprobléma megoldását az jelentené, hogy hagyjuk őket békésen randalírozni és meghalni ott és úgy, ahogy kedvük van” – jegyezte meg.
Magára fog maradni
Mint mondta, nem tartható az sem, hogy a munkaképesek nem hajlandók dolgozni és nincs is igazából munkalehetőségük. A közmunkák szervezése elengedhetetlen – emelte ki. Ha pedig a hajléktalan nem hajlandó a hajléktalanellátók által nyújtott szolgáltatásokkal élni, akkor „nem ördögtől való gondolat hatósági eszközökkel rásegíteni”, hogy ezeket igénybe vegye – mondta. „Ha csak a hajléktalanok gyámolítását tűzzük ki célul, akkor a város szét fog esni, ha pedig csak hatósági eszközökhöz ragaszkodunk, akkor a társadalomnak ez a növekvő szegmense teljesen magára fog maradni” – összegezte szavait Tarlós István, aki szerint a probléma kezelése a mindenkori városvezetés felelőssége.
Mégsem mozdul
Vecsei Miklós, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumi elnöke szerint a hajléktalanság az egyetlen közvetlen életveszély Magyarországon, amely jól látható és amelyre mégsem mozdul meg a társadalom. Mint mondta: számtalan olyan helyzet adódhat az életben, amelyben világosan meg lehet állapítani ki a hibás, a társadalom mégis gondoskodik róluk. Példaként említette a szabálytalanul közlekedő autóst, aki balesetet okoz, mégis ellátják a sérüléseit. Ezt kell szem előtt tartani akkor is, amikor hajléktalanokról van szó – jegyezte meg. Kitért arra, hogy becslések szerint 20-30 ezer hajléktalan él Magyarországon, a felük Budapesten.
Újra visszatalálni a társadalomba
A szakember szerint egyik európai társadalomnak sem sikerült sem erővel, sem pénzzel megoldani a problémát, azt legfeljebb kezelni lehet. Semmiképpen sem megoldás – mutatott rá –, hogy a hajléktalanokat a rendőrök segítségével egyik kerületből a másikba kergetik. Hangsúlyozta: fontos tudni, hogy a hajléktalanság hátterében nem feltétlenül a szegénység vagy a nyomor áll. A hajléktalanság legfontosabb jellemzője a teljes magány, az elveszettség. A probléma megoldása az lenne, ha ezek az emberek újra visszatalálnának a társadalomba. Emlékeztetett, hogy a cigánytelepeken például lényegesen rosszabb helyzetű emberek élnek, a közösség mégis megtartóbb, nem jellemző a magány. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt három évben 25 százalékkal nőtt a cigány származásúak aránya a hajléktalanok között, ami arra utal, hogy a cigányközösségek – amelyekre példaként lehet tekinteni – kezdenek szétesni.
(MTI)
