Már a MÁV is a csődtől tart

Az év elejére csődbe mehet a MÁV, leállnak a vonatok, ha nem kap azonnali segítséget a kormánytól a vasúttársaság. Ez ezúttal már nem egy szakértői háttéranyagban, hanem a vasúttársaság két csúcsvezetője által a közlekedési miniszternek írt levélben olvasható.

Magyar Nemzet
2009. 10. 14. 3:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha nem lép közbe a kormány, a „2010. év elején finanszírozhatatlanná válik a MÁV, ezért csődhelyzet alakulhat ki, amely a személyszállító és a vontatási leányvállalatokat is érintheti” – áll abban a levélben, melyet Andrási Miklós elnök-vezérigazgató és Heinczinger István vezérigazgató szeptember 11-én írt Hónig Péter és Oszkó Péter minisztereknek.

A lapunk birtokába került dokumentum a személyszállítási költségtérítés és a pályavasúti működés tekintetében többletforrásokat követel, illetve azt, hogy a pénzt már februárban folyósítsák. Emellett állami kezességet és tulajdonosi támogatást is igényelnek az „egyes területeken már meglévő áldatlan állapotok felszámolására”, és azt, biztosítsák az adminisztratív feltételeket – további részletek a Magyar Nemzet szerdai számában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.