Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője mindezt arra reagálva mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a kormány elfogadta a „közüzemi kódexet”, a közüzemi szolgáltatások fogyasztóinak védelmét erősítő javaslatcsomagot.
Az ellenzéki politikus kifejtette: a szocialistáknak lett volna nyolc évük arra, hogy a rezsiköltségek és a közüzemi számlák ügyében az emberek oldalára álljanak, ezzel szemben nyolc év alatt tizenötször emelték a gáz árát, és folyamatosan emelkedett a villany ára is. Mindez odavezetett, hogy ma egy átlagos család fizetésének a 80-85 százaléka a rezsire megy el, ami tarthatatlan helyzet – mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy ilyen körülmények között egy számlaegyszerűsítés meglehetősen szegényes eredménynek mondható. Hangsúlyozta: a számláknak nemcsak egyszerűbbeknek, hanem a mostaninál jóval alacsonyabb összegűeknek kellene lenniük. „Na az már eredmény lenne” – fogalmazott.
A politikus közölte: ezért a Fidesz, ha kormányra kerül, az első perctől azért fog dolgozni, hogy csökkenjen az az összeg, amelyet a családoknak a fizetésükből rezsire kell költeniük. Ennek érdekében megvizsgálnák majd a közüzemi szolgáltató cégek szerződéseit, ezeket ugyanis – emlékeztetett – 10-15 évvel ezelőtt kötötték, amikor teljesen mások voltak a viszonyok a jelenlegiekhez képest.
Arra a kérdésre, hogy mennyivel lehetne csökkenteni a rezsikiadásokat, Szijjártó Péter úgy válaszolt: azért fognak dolgozni, hogy minél nagyobb mértékben lehessen csökkenteni az „irreálisan magas”, 80-85 százalékos szintet. Konkrét számot majd akkor lehet mondani, ha ezeket a szerződéseket „egytől egyig világosan látják” – közölte, hozzáfűzve, hogy ahol lehet, szeretnének megegyezni a szolgáltatóval.
Az MTI információi szerint a „közüzemi kódex” bevezetését követően – hat hónapos türelmi idő után – egyszerűsödnek a gáz-, illetve a villanyszámlák, egységesebbé válik a számlák szerkezete, és ha a fogyasztó kéri, a szolgáltató köteles lesz elektronikus számlát kibocsátani.
Fidesz: készén állunk a kormányzásra
Régóta zajlik a Fideszben a kormányzásra való felkészülés, „készen állunk” – így válaszolt Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője pénteken arra a kérdésre: Orbán Viktor tudja-e már, hogy fideszes választási győzelem esetén kik lennének kormányának tagjai. A Népszabadság pénteki számában egy Fidesz-KDNP-győzelem esetén megalakuló kormány lehetséges személyi összetételét taglalja, és arról ír, hogy szinte biztosnak tűnik: a Fidesz elnöke a csúcsminisztériumi kormányzati struktúra mellett teszi le a voksát.
(MTI)