A közterületi rehabilitációs programra a város 75 millió forintot különített el ez évi költségvetéséből, emellett vállalta a terület folyamatos tisztán tartását, amely a köztisztasági vállalat harminc dolgozójának feladata lesz. Az erdő rendbetételét az árteret gondozó Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság végzi.
A zöldterület rendbetétele a Tisza szegedi oldalán kilenc hektárt érint, s a munka már a héten elkezdődött. A hajóállomás és a Bertalan-híd, a Bertalan-híd és a Foka-, valamint a Foka és a Sárga Üdülő-telep között három ligeterdőt alakítanak ki. Ezek mellett kiépül egy rendezvényterület, illetve egy szervizút a Bertalan-híd alatt, míg a Huszár Mátyás rakparton az alsó lépcsősort is helyreállítják a nyáron.
Andó Mihály, a vízügyi igazgatóság műszaki igazgató-helyettese elmondta: árvízvédelmi szempontból is fontos, hogy az árterek mennyire tisztán tartottak és rendezettek. A 2006-os árhullám például az 1970-es vízhozammal fél méterrel magasabban vonult le, amelynek elsődleges oka a folyón lévő árterek, hullámterek rossz állapota volt – indokolta szavait.
Szegeden most egy ligetes, ritkított, a víz útját segítő hullámtér alakul ki. A szegedi rakparton az alsó lépcsősor rekonstrukciója rendkívül fontos, mert az támasztja meg a rakpartot – magyarázta. A felújítás kedvez az útvonalat használóknak is, mivel az úttestet később kell majd lezárni áradás idején, illetve annak levonultával valamivel korábban lehet majd megnyitni, mint eddig – tette hozzá a szakember.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.