„Barbár és erőszakos” tett: feljelentést tesz a győri Fidesz

Feljelentést tett a Fidesz győri szervezete, mert ismeretlenek festékszóróval elcsúfították több óriásplakátjukat, és antiszemita feliratokat festettek azokra.

MNO
2010. 04. 02. 15:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet pénteki közleménye szerint „barbár és erőszakos megnyilvánulás” történt, „az pedig minden demokratikusan gondolkodó ember jóérzését sérti, hogy a transzparensekre antiszemita feliratokat, uszításra és gyűlöletkeltésre alkalmas jelszavakat firkáltak az elkövetők”.

Mint írják, a kampány eldurvulásához a második helyért ádáz harcot vívó bal- és jobboldali szélsőség személyeskedő és agresszív lejárató hadjárata vezetett; „szomorúnak tartjuk, ha valakik nem tudnak emelt fővel lemondani a hatalomról, vagy éppen nem tudják elfogadni, hogy sosem lesznek hatalmi tényezők” – áll a közleményben.

A Fidesz győri szervezete a megrongált és összecsúfított plakátok miatt – mivel azokkal jelentős anyagi károkat is okoztak az elkövetők – feljelentés tett a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen – tudatták.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.