Kevés egyéni MSZP-s győzelmet várnak a közvélemény-kutatók

Az egyéni képviselőjelöltek közül legfeljebb néhány mandátumot szerezhetnek nem fideszes politikusok, és azt is legfeljebb csak a második fordulóban – állapították meg egybehangzóan az Ybl Klub által szervezett csütörtöki budapesti választási konferencián részt vevő közvélemény-kutatók. • Stumpf: A Fidesz a rendszerváltáskori kihívások előtt áll

MNO
2010. 04. 01. 14:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója fogalmazta meg elsőként azt a – később a kerekasztal-beszélgetés minden tagja által elfogadott – véleményt, amely szerint az MSZP-nek a főváros XIII. kerületében induló Tóth Józseffel és Szanyi Tiborral van esélye a második fordulós egyéni mandátum megszerzésére, míg a Jobbik egyéni jelöltjei talán Borsodban, azon belül is elsősorban Ózdon érhetnek el sikert.

Závecz Tibor, a Szonda-Ipsos véleménykutatási igazgatója szerint a Fidesz az első fordulóban a 176 egyéni választókerületből akár 140-ben is mandátumot szerezhet, amivel csak „epizódszerepet” hagy a második fordulónak. Hozzátette: a Fidesz kétharmados többségét a Jobbik is csak „kevéssé tudja veszélyeztetni”, mivel a legnagyobb ellenzéki párt – az egy kerületekben induló kevés jelölt miatt – akár 47-48 százalékos támogatottság mellett is megszerezheti az alkotmányozó hatalmat.

A Fidesz kétharmados többségét Bozsonyi Károly, a Forsense fejlesztési igazgatója látta a legkevésbé biztosítottnak, pedig szerinte az ország jelenlegi „súlyos állapotában” egyáltalán nem mellékes, hogy a következő kormány milyen legitimációt tud szerezni a népszerűtlen intézkedések meghozatalára.

A Szonda Ipsos becslése szerint a második helyért versenyző pártok közül a Jobbik 450-900 ezer szavazatra számíthat, míg az MSZP által megszerezhető voksok felső határa 1,2 millió, de a szocialisták legkevesebb 750 ezer szavazót biztosan mozgósítani tudnak. Závecz a közvélemény-kutatásoknál „rejtőzködő” baloldali szavazókra kitérve megjegyezte: ez a „mély letargiában” lévő réteg már az elmúlt évek népszavazásain és európai parlamenti, illetve időközi választásain sem vett részt, így őket a következő másfél hétben már nagy valószínűséggel nem lehet az urnákhoz csalogatni.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója egyebek mellett azt emelte ki, hogy az MSZP számára a belső konfliktusok elkerülése miatt sem érdektelen viszonylag jó szereplés a választásokon. A politológus szerint könnyen pártcsatához vezethet, ha a Fidesz megszerzi a kétharmados többséget, illetve az MSZP a harmadik erővé süllyed, vagy ha csak egymilliónál kevesebb szavazatot szereznek a szocialisták.

A választási részvételi arányra vonatkozó kérdésre Hann elmondta, könnyen előfordulhat, hogy az idén a korábbiaknál kevesebben mennek el szavazni, sőt az sem elképzelhetetlen, hogy lesznek az országnak olyan területei, ahol érvénytelen lesz a választás első fordulója.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.