Öngyilkos lett Daróczi Dávid volt kormányszóvivő

Öngyilkos lett Daróczi Dávid volt kormányszóvivő szombatra virradó éjjel, halálának körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja – mondta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese a helyszínen.

MNO
2010. 04. 03. 7:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A volt kormányszóvivő a budapesti Andrássy út 72. szám alatt, harmadik emeleti lakásában vetett véget életének.

A rendőrség szombatra virradó éjjel állampolgári bejelentés alapján ment ki a helyszínre. Sass Oszkár elmondta: Daróczi Dávidra egy ismerőse talált rá éjjel 23 óra körül a lakásban, ahol az elsődleges információk szerint más nem tartózkodott. Mint mondta, „a helyszíni szemle elsődleges adatai szerint a haláleset során az idegenkezűség vagy bűncselekmény kizárható”.

Az Országos Mentőszolgálat esetkocsiját az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója fél órával éjfél előtt már ott látta a belvárosi társasház előtt, majd a mentősök mintegy fél óra múlva elvonultak, és megjelentek a rendőrautók. A mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére személyiségi jogokra hivatkozva nem kívánt részleteket közölni, mindössze annyit mondott: egy középkorú férfihez riasztották a mentőket az Andrássy úti lakásba, és a mentősök a férfit 30-40 percen keresztül próbáltak újraéleszteni, sikertelenül. Miután a mentőorvos megállapította a halál tényét, a helyszínt átadták a rendőrségnek.

A BRFK helyszíni szemlét végző csoportja – egy másik haláleset helyszíneléséből, amelyet az MTI információja szerint szintén öngyilkossági ügyben tartottak – éjjel fél kettőkor érkezett meg a lakás elé, majd velük egy időben érkezett a helyszínre a Budapesti Temetkezési Intézet járműve, hogy elszállítsa az elhunytat.

Mint azt Sass Oszkár az MTI tudósítójának elmondta, a helyszíni szemle azt volt hivatott kideríteni, hogy idegenkezűség okozta-e Daróczi Dávid halálát vagy sem. Az épület előtt tucatnyi fotóriporter és újságíró állt, és várta a rendőrség tájékoztatását. A BRFK sajtóügyeletese éjjel három óra előtt pár perccel erősítette meg, hogy Daróczi Dávid halálát öngyilkosság okozta. Azt a sajtóértesülést, hogy a volt kormányszóvivő önakasztással vetett véget életének, nem kívánta megerősíteni. Sass Oszkár mindössze annyit közölt: a halál körülményeit vizsgálják.

A volt kormányszóvivő holttestét egy lemezkoporsóban szállították el az Andrássy úti lakásból.

Daróczi Dávid 1972. április 19-én született Budapesten. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett teológia szakon, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem üzleti marketing szakára járt. Eredeti neve: Daróczi József, édesapja Choli Daróczi József író, költő, műfordító.

Daróczi Dávid 2007. június 18-tól 2009. április 24-ig volt kormányszóvivő, a posztról való távozását a Gyurcsány-kormány utolsó ülését követő tájékoztatón jelentette be. Korábban, 2004-ben a Rádió C főszerkesztője, azt követően a Magyar Hírlap gazdasági rovatvezetője volt. 2005–2006-ban a kormányszóvivő gazdasági tanácsadója, majd 2007 júniusáig, kormányszóvivői kinevezéséig a Miniszterelnöki Hivatalban a Kormányszóvivői Iroda vezetője volt.

A kormányszóvivői posztról való távozását követően a Batiz András korábbi kormányszóvivővel és Tóth Miklóssal közösen alapított W. Wolf and Partners nevű kommunikációs tanácsadó cégénél dolgozott.

Gyurcsány: letaglóz volt szóvivőm halála

Letaglóz volt szóvivőm és barátom halála – mondta Gyurcsány Ferenc szombaton reggel. A volt miniszterelnök úgy fogalmazott: rokonaival, barátaival, ismerőseivel együtt cipeli Daróczi Dávid halálának fájdalmas terhét. „Szeretném hinni, hogy lelke halálában nyugalmat talál” – tette hozzá.

Az MSZP is megdöbbent

Az MSZP mély döbbenettel értesült Daróczi Dávid tragikus haláláról. A párt országos központjának szombati közleménye szerint egy fiatalember elvesztése önmagában is felkavaró, de a megváltoztathatatlan elfogadását különösen nehézzé teszi az, ha olyan embertől kell búcsúzni, aki számukra nemcsak a hírek szereplője volt, hanem a mindennapok részese, munkatárs, sőt sokaknak barát. Az MSZP osztozik a család és a barátok gyászában – közölték, hozzátéve: „Isten veled, Daróczi Dávid!”

A Fidesz mély megrendüléssel fogadta a hírt

A Fidesz mély megrendüléssel fogadta Daróczi Dávid volt kormányszóvivő halálának hírét. „A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja nevében részvétünket fejezzük ki Daróczi Dávid családjának” – írta Navracsics Tibor frakcióvezető közleményben.

(MTI, MNO)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.