Fizetett szabadságát tölti a börtönben a vezérigazgató + Videó

A Főtáv értelmezése szerint szabadságát tölti a börtönben Kovács Lajos, ugyanis még kapja fizetését a fővárosi közműcégtől. A Főtáv vezérigazgatója a Célpont riportja nyomán került a előzetesbe.• A nyomozás megszüntetését kéri a Főtáv-vezér ügyvédje

MNO
2010. 08. 24. 17:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hír Televízió felvételét itt nézheti meg.


Több, mint egy hónapja van előzetes letartóztatásban a Főtáv vezérigazgatója. Kovács Lajost hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Fizetését azonban a börtönben töltött napok után is kapja.

„Kovács Lajos vezérigazgató úr jelen pillanatban fizetett szabadságát tölti” – mondta a társaság szóvivője. Amennyiben ez letelik, akkor kezdeményezni fogja fizetés nélküli szabadságra vonulását – tette hozzá Balog Róbert. Erről az igazgatóság dönthet, mint munkáltatói jogokat gyakorló testület, felmentéséről vagy a fizetésének megvonásáról pedig a Fővárosi Közgyűlés tud döntést hozni – fejezte be a szóvivő.

Kovács azután került előzetesbe, hogy idén májusban megszólalt az a Joó Tibor, aki 2007-ben úgy végezte el a fővárosi cég tűz-, munkabiztonsági és gazdasági átvilágítását, hogy közben körözte a rendőrség. Joó a Célpontban adott interjúban azt állította: 2007 decemberében a vezérigazgató közvetítésével találkozott Hagyó Miklóssal.

A Főtáv továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy nem volt Joó Tibor nevű munkavállalójuk. „Joó úr nem volt soha a Főtáv alkalmazottja, munkavállalója, bért fizetést a Főtávtól fel nem vett” – nyilatkozta Balog Róbert. A szóvivő nem tud arról, hogy a Főtáv más vezetőjét is meggyanúsították volna a vezérigazgató ellen folyó eljárásban.

(hírTV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.