Kósa: Az MSZP egyáltalán nem hiteles etikai kérdésekben

A Fidesz egyáltalán nem tartja hitelesnek az MSZP-t etikai kérdésekben – mondta az MTI-nek kedden Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt ügyvezető alelnöke, aki közölte: nem vesznek részt a szocialisták által kezdeményezett választási etikai kódex aláírásán. • Harrach: Sajátos bája van a szocialisták kezdeményezésének

MNO
2010. 08. 24. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke kedden jelentette be, hogy tizenhárom pontos etikai kódexet javasol a pártoknak az MSZP az önkormányzati választásra.

Erre reagálva Kósa Lajos az MTI-nek úgy nyilatkozott: van annak valami diszkrét bája, hogy Hagyó Miklós, Hunvald György és „más, egészen kiváló önkormányzati szakemberek pártja” áll elő etikai kódexszel. „Verók István, a VI. kerület eljárás alá vont polgármestere egészen kitűnő javaslatokat mondhatott Szanyi Tibornak az etika mibenlétéről” – mondta a fideszes politikus. Kósa Lajos szerint ezek után magára valamit is adó, az önkormányzati választáson induló párt az MSZP-vel „nemigen árul egy gyékényen semmilyen ügyben sem”, beleértve az MSZP által gyártott etikai kódexet.

A Fidesz etikusan, jogszerűen, szabályosan fog kampányolni, ahogyan eddig is tette – közölte a politikus, hozzátéve, hogy egyáltalán nem tartják sem hitelesnek az MSZP-t etikai kérdésekben. „Kíváncsi lennék, hogy Szanyi Tibor úr a választási etikával milyen viszonyt ápolt akkor, amikor egy videón ő maga biztatott (...) visszaélésre az átszavazások és az átjelentkezések kapcsán tavasszal” – jegyezte meg a Fidesz ügyvezető alelnöke. Mindebből következik, hogy a Fidesz nem megy el az MSZP által kezdeményezett választási etikai kódex aláírására – zárta nyilatkozatát Kósa Lajos.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.