Balog Zoltán elmondta, hogy a 25 tagú szervezetben a cigányság képviselői mellett helyet kapnak a felzárkózás ügyében tenni kívánó civil szereplők, az egyházak, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és a kormányzat tagjai.
A romák felzárkózását előmozdító intézkedések közül az államtitkár kiemelte, hogy javaslataik elfogadása esetén annyi forrás jut a cigány tanulóknak adható ösztöndíjakra, amennyi még soha nem volt a költségvetésben. Balog konkrét összeget a parlamenti szavazás előtt nem kívánt megnevezni, de alapelvként elmondta, hogy a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány és az Útravaló program ösztöndíjainak előnyeit ötvöznék.
A korábbi gyakorlattal ellentétben nem segélyt adnának, és nem csak a kimagasló tanulmányi eredményeket díjaznák. A felzárkózás érdekében inkább azokat támogatnák, akik önmagukhoz képest érnek el jelentős javulást tanulmányaikban. Az államtitkár elmondta, hogy megállapodást kötnének az egyházakkal a felzárkózást szolgáló iskolarendszer és a szociális tevékenység támogatására, valamint lehetővé tennék, hogy az egyházak is foglalkoztathassanak közmunkásokat.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.