A kabinet április 13-án tárgyalta első olvasatban az új felsőoktatási törvény koncepcióját. Az MTI értesülései szerint a tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök új koncepció kidolgozását kérte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkártól. A kormányfő egyebek mellett a hatástanulmányokat és a háttérszámításokat hiányolta. Az MTI akkori információi szerint Hoffmann Rózsának az új koncepció elkészítésére két hét állt rendelkezésére.
Nagy Anna kormányszóvivő április 14-én azt mondta, teljesen természetes, hogy a kormány nem első lépésben dönt egy ilyen horderejű kérdésben, hiszen rendkívül összetett a magyar felsőoktatás jövője. Közölte: a kormány arra kérte a szaktárcát, hogy májusra dolgozza ki a felsőoktatás végleges koncepcióját.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium május elején – egyes felsőoktatási intézmények esetleges bezárását érintő sajtóinformációkkal kapcsolatos reagálásában – azt közölte, hogy a kormány várhatóan május végén tárgyalja a felsőoktatási koncepciót.
Az MTI kormányzati forrásból azonban úgy értesült, „elméletileg lehetséges, ám gyakorlatilag szinte kizárt”, hogy a kabinet jövő héten újra tárgyaljon a tervezetről. Ez leghamarabb a június 6-i héten történhet meg.
Ugyanakkor nemcsak a felsőoktatási, hanem a közoktatási törvény koncepciója is „csúszik”, hiszen korábban a kormányszóvivő azt közölte, május közepén tárgyalhatja a kabinet a jogszabálytervezet végleges változatát. A dokumentum kormány elé kerülésének leghamarabbi időpontját az MTI-nek név nélkül nyilatkozó kormányzati forrás azonban nem tudta megmondani.
Ahogyan az már korábban kiderült, az oktatási törvényjavaslatok így várhatóan ősszel kerülnek az Országgyűlés elé.
(MTI)
Tovább erősödött a kiskereskedelmi forgalom
