Ötmillió patkányirtásra

Pécs mintegy ötmillió forintot költ az idén szennyvízcsatornái patkánymentesítésére – adta hírül a PécsMa.hu internetes hírportál csütörtökön.

MNO
2011. 05. 26. 19:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakemberek 4500 aknában helyeznek el 11 ezer adag csalétket. A szer véralvadásgátlót tartalmaz, amitől az állatok három-négy nap múlva elpusztulnak. A baranyai megyeszékhelyen tavaly a csapadékos időjárás miatt kellett nagyobb rágcsálógyérítést végezni, mert az állatok megjelenhetnek a felszínen is. Az idén egyelőre kevesebb panasz érkezett az állatok miatt, ám számuk továbbra is rendkívül magas.

Sulyok Zsolt, az irtással megbízott cég üzletvezetője elmondta: a becslések szerint a város lakosságával megegyező számú, azaz mintegy 150 ezer patkány élhet Pécsett, a legtöbb a történelmi belvárosban, Uránvárosban és Kertvárosban fordul elő. Sándor Zsolt, a vízszolgáltató Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, a patkányirtás azért fontos, mert e rágcsálók a testükre tapadt kórokozókat az élelmiszerekre is átvihetik. A patkányok mintegy húszféle, az emberekre is veszélyes betegséget terjesztenek – olvasható a PécsMa.hu oldalán.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.