Szabó Loránd nem hajlandó a többséggel együtt dolgozni?

Kétszer is kivonult a dombóvári képviselő-testület többségi Fidesz–KDNP-frakciója a csütörtöki testületi ülésről, mert álláspontjuk szerint Szabó Loránd polgármester jogszabályellenesen vezette az ülést – közölte a város fideszes alpolgármestere.

MNO
2011. 05. 26. 14:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kerényi Zsolt elmondta: azért hagyták el az üléstermet, mert Szabó Loránd (független) nem adott szót a jegyzőnek, aki törvényességi észrevételt kívánt tenni az üléssel kapcsolatban. Gábor Ferenc jegyző ezt megelőzően jelezte, hogy a szervezeti és működési szabályzat szerint a napirendről a testület vita nélkül dönt. Kerényi Zsolt megjegyezte: a polgármester ötperces kommentárt fűzött a napirendi javaslathoz, amit rendszeresen megtesz. „Nem vagyunk hajlandók jogszabályellenesen vezetett testületi ülésen részt venni” – tette hozzá az alpolgármester. Kerényi Zsolt azt is közölte: ezt követően értesítette őt Szabó Loránd arról, hogy megvonja alpolgármesteri jogkörét.

Szabó Loránd az MTI-nek nyilatkozva úgy vélte: nem sértett jogszabályt. Állítása szerint azért nem adott szót a jegyzőnek, mert „ugyanazt akarta még egyszer elmondani, másodszor pedig szavazás közben kért szót”. Az alpolgármester jogkörmegvonásának indoka egyebek mellett az volt, hogy Kerényi „pártja politikai elvárásainak felel meg” – mondta a polgármester.

Szabó Loránd az MTI-nek jelezte: az ülésen az MSZP egy képviselője kezdeményezni akarta a testület feloszlatását, erre azonban az ülés meghiúsulása miatt nem került sor. Kiss Béla a Mentsük Meg Dombóvárt Közéleti Egyesület honlapján olvasható javaslatában ezt többek között azzal indokolta, hogy a Fidesz–KDNP képviselői a „számukra kényes” előterjesztéseket nem engedik tárgyalni. Kerényi a testület feloszlatását fikciónak nevezte. Mint mondta, a Fidesz–KDNP-frakcióban nincs ilyen szándék. „Nem a Fidesz-frakcióval van a gond, hanem a polgármesterrel, aki nem hajlandó együtt dolgozni a többséggel” – jelentette ki.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.