„Új utakon jár minden eladósodott ország, köztük Magyarország”

A mindenkori költségvetést a pénzügyi szempontok mellett meg kell vizsgálni abban a tekintetben is, hogy mennyire szolgálja az ország tartós gazdasági fejlődését – összegezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtöki konferenciáján felszólalók véleményét Domokos László, az ÁSZ elnöke a rendezvényt követő sajtótájékoztatón.• Az ÁSZ-é az első sarkalatos törvény• Heroikus munkának nevezte Járai a kormány teljesítményét

MNO
2011. 05. 26. 17:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ÁSZ konferenciájának az volt a célja, hogy a következő évi büdzsé makrogazdasági környezetét felmérje, amellyel segítheti a Költségvetési Tanács munkáját. A Költségvetési Tanács – amelynek a hatályos törvény szerint elnöke a köztársasági elnök által jelölt személy, tagjai az ÁSZ elnöke és az MNB elnöke – a jövőben határozottan új szerepkörrel dönthet majd arról, végrehajthatónak ítéli-e a kormány által benyújtott következő évi költségvetést. Domokos kiemelte: a Költségvetési Tanácsról szóló törvény alapján az intézmény szerepe megerősödik, mert a korábbi gyakorlat szerinti vélemény helyett a költségvetési törvény tervezetét a tanács visszaküldheti a kormánynak, hogy az újra tárgyalja meg. Az ÁSZ-konferencia újszerű, paradigmaváltás körüli állapotban lévő gazdaságról szólt – mondta az ÁSZ elnöke.

Domokos az új Költségvetési Tanácsról szóló törvényről elmondta: nagyobb jogokat adott a szervezet nélküli tanácsnak, például azt, hogy döntésével akár a visszaküldési jogot is gyakorolhatja a kormány által benyújtott 2012. évi költségvetési törvénnyel kapcsolatban, ami nyilván a felelősség megnövekedését jelenti. „Ma már nem az a feladata a tanácsnak, hogy újabb véleményt mondjon a költségvetésről, az elmúlt években ugyanis ez nem akadályozta meg a költségvetési hiány növekedését, ezért új utakon jár minden eladósodott ország, közte Magyarország, ennek egyik kulcsintézménye a Költségvetési Tanács” – húzta alá a számvevőszék elnöke.

Emlékeztetett arra: nem szabad azt sem elfelejteni, hogy az új alaptörvény ennél magasabb szintre emeli a Költségvetési Tanácsot, közjogi intézmény szintjére, így 2012. január 1-jétől a tanács nélkül nem történhet meg a következő évi büdzsé elfogadása. Domokos elmondta, hogy a csütörtöki konferencián részt vett Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke és Simor András, a jegybank elnöke mint a Költségvetési Tanács tagja.

Pulay Gyula, az Állami Számvevőszék Kutató Intézetének (ÁSZKUT) főigazgatója elmondta: a kutatóintézet műhelytanulmányokat készít az ÁSZ részére. Jelezte: amikor a kormány benyújtja majd a jövő évi büdzsé tervezetét, emellé bemutat egy makropályát is. Az ÁSZKUT véleményezni fogja a makrogazdasági pályát, kitérve arra, hogy milyen kockázatokat tartalmaz – fűzte hozzá.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.