A megkésett orvoslás komolyabb zavarokhoz vezethet

A fogyasztóvédelem és a felhasználói jogok megerősítése, illetve a magánélet és a személyes adatok védelme, valamint a biztonsággal kapcsolatos rendelkezések szigorítása és a végrehajtási mechanizmusok javítása a fő céljai az elektronikus hírközlési törvény módosításának.• Kiemelt jelentőségűvé válnak a végveszélybe került vállalkozások

MNO
2011. 06. 13. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Rogán Antal (Fidesz) országgyűlési képviselő által pénteken benyújtott törvényjavaslat mihamarabbi elfogadását indokolja, hogy az ágazat uniós szintű irányelveinek magyar jogrendbe történő átültetésének határideje 2011. május 25-én lejárt. A javaslat az általános indoklás szerint egyebek mellett előmozdítja a hatékonyabb frekvenciagazdálkodást, ezáltal az innovációt, egyszerűsíti a szabályozást, javítja a hálózatok biztonságát és integritását, növeli a nemzeti szabályozó hatóságok függetlenségét, valamint racionalizálja a piacelemzéssel kapcsolatos eljárásokat. A módosítás szem előtt tartja a piac fejlődését, az elsősorban versenyre építő fair és hatékony szabályozást.

A javaslat erősíti a szabályozó hatóság függetlenségét is a jogalkotási hatáskörökön keresztül. Ezen belül célszerűnek tartja a jogalkotási hatáskörök átadását a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke részére: így például a frekvencia és azonosító gazdálkodás körében, a frekvenciafelosztás és a frekvenciasávok felhasználási, illetve a frekvenciapályáztatás, valamint a számhordozhatóság szabályainak kidolgozása esetében.

A javaslat szerint a felvázolt rendszerben a hírközlés-politika, frekvenciapolitika és információs társadalommal összefüggő politikák megalkotása továbbra is hagyományos kormányzati feladat és hatáskör maradna, azonban a politikáknak megfelelő jogszabályok megalkotása közvetlenül az NMHH-hoz kerülne. Mindez azért fontos az indoklás alapján, mert a hírközlés gyorsan változó piacán a jogalkotásnak a lehető leggyorsabban kell reagálnia. Ezen a piacon ugyanis a nem kellő időben megtett szabályozói beavatkozás, a piaci problémák késve történő orvoslása komolyabb zavarokhoz vezethet, kihat a piac egészének struktúrájára, illetve az ágazat jövedelmezőségére – így beruházásokra és a megtérülésre –, ezáltal végső soron a fogyasztókra is.

A struktúra nem képes követni a gyors változásokat

Az indoklás kitér arra is, hogy a lassú, formálisan kötött minisztériumi-kormányzati hagyományos jogalkotási struktúra útjainak „végigjárása” a gyors változásokat az esetek többségében egyszerűen nem képes követni. A jogalkotási feladatok ellátása a hatóságnak jelentős többletköltséget nem okoz, minimális humánerőforrás-többletet igényel, és ezen feladat ellátását saját költségvetése terhére biztosítani tudja – áll az indoklásban, amely szerint a törvényjavaslat elfogadása esetén a központi költségvetés terhei mindenképpen csökkennének. A javaslat megerősíti a felhasználói és fogyasztói jogokat azáltal is, hogy kiemelt figyelmet fordít az előfizetők s ezen belül a fogyatékkal élők esetében a garanciákra.

Az új szabályok bevezetése révén a fogyasztók számára előnyös lesz, hogy több és összehasonlításra alkalmasabb módon juthatnak információhoz a szolgáltatásokat és azok árait illetően. Az áttekinthetőség növelése és az összehasonlíthatóság jegyében lehetővé válik a szolgáltatók szerződési feltételeinek jobb összevetése és kereshetősége. Törvényi szintű szabályozás rögzíti a határozott időtartamú „hűségszerződések” szabályait is, illetve elősegíti az ilyen szerződéses jogviszonyok jobb megismerését és nyomkövethetőségét a fogyasztók számára.

A verseny fokozása is cél

A piac esetében az új szabályozás célja az, hogy erősödjön a verseny. Elsősorban a piacra bízza a választék, az árak és a minőség alakítását, s előnyben részesíti az infrastruktúraalapú versenyt ott, ahol lehet. Ösztönzi az infrastruktúraberuházásokat, illetve szabályozza azokat a viszonyokat, ahol a verseny önmagában nem kínál elég garanciát. A törvényjavaslat hangsúlyozza, hogy a szabályozás során az általános elvek alkalmazásán túl megfelelő figyelmet kell fordítani a földrajzi piacok és fogyasztói csoportok jellemzőinek eltéréseire. A fenntartható, infrastruktúraalapú verseny elősegítését és védelmét a törvény olyan eszközökkel segíti, mint a szűk keresztmetszetet jelentő infrastruktúraelemekhez való hozzáférés, valamint az egyenlő elbánásra vonatkozó követelmények határozott érvényesítése a hozzáférési szabályozásban. A törvényjavaslat szövege a jelenleg hatályos szabályokhoz képest több ponton egyszerűsödött és tisztult: nem igényel például törvényi szabályozást az árprés kezelése, amit a hatóság saját hatáskörében a szakmai standardoknak megfelelően tud kezelni.

A piac fejlődésének megfelelően egyszerűsödött a közvetítőválasztásra vonatkozó szabályozás is. A javaslat szerint az eljárások során kiszabott kötelezettségeknek, feltételeknek objektívnek, átláthatónak, arányosnak és megkülönböztetésmentesnek kell lenniük. A jogsértés esetén alkalmazható jogkövetkezményeknél pedig a fokozatosság elve érvényesül.

Az uniós szemlélettel összhangban kiemelt szerepet kap a nyilvánosság és az információk megfelelő közzététele is. A javaslat szerint fontos a felelős vagyongazdálkodás, különösen a korlátos erőforrásokkal, így a frekvenciavagyonnal. A rendelkezésre álló frekvenciakészlet hasznosítása és a felhasználása ugyanis jelentős mértékben kihat a gazdaságra, valamint hozzájárul a fogyasztói jóléthez. A frekvenciagazdálkodással kapcsolatos szabályozási elvek hangsúlyozzák a rugalmas frekvenciagazdálkodást, a technológia semlegességét és a szolgáltatás semlegességét. A javaslat szerint a harmonizált szabályozást szolgálja az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületével (BEREC) történő együttműködés szabályainak átültetése is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.