A törvény biztosítani fogja az állam és az egyházak különállását

Várhatóan lesznek technikai jellegű módosítások az új egyházügyi törvényben, amelynek általános vitáját csütörtökön kezdi meg a parlament – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes Virágvasárnap után című könyvének bemutatóján szerdán.

MNO
2011. 06. 22. 18:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rétvári Bence ugyanakkor kiemelte: ezek a változtatások a javaslat érdemi részét, szerkezetét és főbb szabályozási elveit nem fogják érinteni. A javaslatot a tervek szerint még a nyári ülésszak alatt elfogadhatja a parlament, és jövő évtől életbe léphet.

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslatot június 10-én nyújtották be, a dokumentum melléklete 13 felekezetet említ, amelyeket az 1895-ös törvény alapján bevett, illetve elismert felekezetnek minősít. A törvényjavaslat szerint a korábbi gyakorlattal ellentétben az egyházak nyilvántartása a tervek szerint kizárólagos illetékességgel a Fővárosi Bírósághoz kerül, „ezzel is biztosítva az egységes, naprakész áttekinthető nyilvántartás vezetését”. Mint azt a törvényjavaslat hangsúlyozza, az egyház kizárólag olyan vallási tevékenységet gyakorolhat, „amely az alaptörvénnyel nem ellentétes, jogszabályba nem ütközik, nem sérti más közösségek jogait és szabadságát, valamint az emberi méltóságot”. Biztosítani kívánja a törvényjavaslat az állam és az egyház különválasztását, ugyanakkor törvényes keretet kíván nyújtani ahhoz, hogy „az állam a közösségi célok érdekében együttműködjön az egyházzal”.

A kereszténydemokrata politikus a könyvbemutató kapcsán hangsúlyozta: azok a jó egyházi vezetők, akik megtalálják a jó arányt a hitéleti tevékenység szervezése és a közösségi élet között. Ezáltal egyik erősítheti a másikat, s igazán jó hitéleti közösségben egyik a másik nélkül nem képzelhető el – mutatott rá.

A most bemutatott kötetbe karácsonyi, húsvéti, évközi tanítások és néhány alkalmi tanúságtétel került. A lejegyzett szövegek kisgyermekes családi szentmiséken hangzottak el, itt pedig némileg átszerkesztett formában jelennek meg. A könyv a szülők méltóságát és felelősségét is hangsúlyozva, többek között a gyerekeket szeretnék megszólítani és lekötni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.