Az ellenzéki pártok később döntenek a jelölésről

A parlament ellenzéki pártjai később döntenek arról, hogy kiket jelölnek alkotmánybírónak, illetve hogy egyáltalán élnek-e a jelölés jogával.

MNO
2011. 06. 09. 13:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ipkovich György, az Alkotmánybíróság (Ab) tagjait jelölő eseti bizottság szocialista tagja az MTI-nek elmondta: pártja várhatóan egy héten belül dönt arról, hogy jelöl-e alkotmánybírót, és ha igen, kit. Hozzátette, tudják, kiket tartanak alkalmasnak a feladatra, megnevezésük előtt azonban egyeztetnek velük arról, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a Fidesz szerintük nem mutatkozik hajlandónak az egyeztetésre, vállalják-e a jelöltséget. A szocialista párt tavaly júliusban – amikor a parlament Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt választotta meg – Mészár Rózát, a Legfelsőbb Bíróság bíráját jelölte az alkotmánybírói tisztségre, és szintén őt javasolták, amikor a pártok Trócsányi László lemondása miatt tehettek indítványt az Ab tagjaira.

A Jobbik a jövő keddi frakcióelnökségi ülésén dönt arról, hogy kiket jelöl alkotmánybírának – nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek Gyüre Csaba, az ellenzéki párt alelnöke. Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának alelnöke ugyanakkor azt mondta: „az eljárás előre lefutott”, hiszen „jelen pillanatban tulajdonképpen jelölt is csak az lehet, akit a Fidesz jelöl”, mivel az alkotmánybírákat jelölő eseti bizottságban nyolc voks szükséges ahhoz, hogy valaki jelöltté válhasson, és jelenleg a Fidesznek önállóan van ennyi szavazata; éppen ezért a Jobbik parlamenti frakciójának vezetése arról egyeztet jövő kedden, hogy ilyen körülmények között van-e értelme saját jelöltet állítani.

Az LMP egyelőre nem jelölt alkotmánybírókat, mert a hivatalos jelölési folyamat még nem kezdődött el – mondta az MTI-nek Schiffer András. A frakcióvezető hozzátette, a későbbiekben nagy valószínűséggel újrajelölik majd az általuk korábban már a posztra javasolt Lehoczkyné Kollonay Csillát, az ELTE munka- és szociális jogi tanszékének vezetőjét, illetve Bándi Gyulát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Környezetjogi és Gazdasági Szakjogok Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárát. A politikus nem tartja kizártnak, hogy rajtuk kívül további jelöltje is lesz a pártnak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.