Ipkovich György, az Alkotmánybíróság (Ab) tagjait jelölő eseti bizottság szocialista tagja kedden újságíróknak azt mondta: döntésükkel „lehetőséget akarnak adni” a kormánypártoknak arra, hogy ezúttal ne csak saját jelöltjeiket válasszák alkotmánybíróvá. Az MSZP, miután egyeztetett velük, néhány napon belül megnevezi jelöltjeit – tette hozzá. (A szocialista párt tavaly júliusban – amikor a parlament Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt választotta meg – Mészár Rózát, a Legfelsőbb Bíróság bíráját jelölte az alkotmánybírói tisztségre, és szintén őt javasolta, amikor a pártok Trócsányi László lemondása miatt tehettek indítványt az Ab tagjaira.)
A szocialista politikus kitért arra is: nem értenek egyet az Ab létszámának növelésével. Szavai szerint ezt csak az indokolhatja, hogy a kormánypártok elégedetlenek a testülettel, így a már általuk jelölt bírók tevékenységével, azzal, hogy pártpolitikai helyett a szakmai önérzetüknek megfelelő döntést hoztak, amikor alkotmányellenesnek mondták ki a tisztviselők indoklás nélküli elbocsátását és a visszamenőleges hatályú jogszabályalkotást. Mint mondta, a kormánypártok alighanem ezért akarnak most változtatni az Ab összetételén.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz–KDNP jelöltjei között van-e, akit a szocialisták támogatnának, Ipkovich György úgy válaszolt: erről még nem döntött a frakció, ahogy arról sem, hogy Paczolay Péter jelenlegi elnök újraválasztásával egyetértenek-e. Ezzel kapcsolatban annyit mondott: nem tartja kizártnak, hogy megszavazzák Paczolay Péter újbóli megbízását.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.