„Edzésekre” is járt a tanú a titkos vidéki kiképzőbázisra

Egy terhelő tanú vallomásával folytatódott a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társainak büntetőpere a Fővárosi Bíróságon szerdán.

MNO
2011. 06. 08. 8:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfi várhatóan több órán át tesz vallomást az elsőrendű vádlott által irányított Hunnia Mozgalomról, amelynek „katonái” az ügyészség szerint Molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre 2008-ban és 2009-ben az akkor kormányzó szocialista és szabad demokrata párt székházai, illetve politikusai, miniszterek és országgyűlési képviselők ingatlanai ellen.

A tanú szinte valamennyi vádlottat felismerte és azonosította a tárgyaláson. Elmondta, hogy 2007-ben a Hunnia Mozgalom „katonájának” jelentkezett a 2006. őszi rendőri brutalitások miatt, járt „edzésekre” is a szervezet vidéki kiképzőbázisán. A tanú ellen ebben az eljárásban korábban folyt nyomozás robbanószerrel visszaélés miatt, de azt később megszüntették.

A tanú sok ponton a vádirattal összhangban beszámolt arról, hogy egyes fővárosi rendezvényeken a szimpatizánsoknak a Gyurcsány-kormánnyal szembeni fellépésről, árnyékkormány és saját titkosszolgálat létrehozásáról szónokolt. A toborzás során nemcsak „katonákat”, hanem „támogatókat” és „polgárokat” is vártak a szervezők a Hunnia Mozgalomba. A vidéki kiképzéseket az elsőrendű vádlott, Budaházy irányította, alparancsnokokat nevezett ki és váltott le, amikor például egy utcai csetepatéban egy „tizedes” rosszul vezette a csapatát. A vidéki „edzéseken” volt futás, önvédelmi sport és dobógyakorlat is, ahol a Molotov-koktél használatát próbálgatták. A lányok eközben főztek. A tanú a toborzások szónokai között említette Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli vezetőjét.

A három hónapja indult büntetőperben eddig egy súlyosan terhelő bizonyíték merült fel: az egyik korábbi tárgyaláson a bíróság ismertette az egyik vádlott hosszú, részletes beismerő, másokat is terhelő nyomozati vallomását a kiképzésekről és a merényletekről, ám a vádlott az ismertetés után visszavonta ezt a vallomását, a többi 16 vádlott pedig a büntetőeljárás során következetesen tagadta bűnösségét. Az ügyészség szerint Budaházy György 2007 folyamán az Ír Köztársasági Hadsereg mintájára létrehozta a Hunnia Mozgalom elnevezésű szervezetet annak érdekében, hogy 2007-2009-ben terrorcselekményekkel, főként Molotov-koktélos támadásokkal állami szerveket kényszerítsen, az akkori szocialista-szabaddemokrata kormánytöbbség politikusait és a lakosság velük rokonszenvező csoportjait megfélemlítse, és befolyásoljon parlamenti döntéseket.

Ugyanakkor a vádiratból kiderül az is, hogy a elkövetők egyes esetekben a személyes ellenszenv okán választottak célpontokat, mint például a Vörös Csepel elnevezésű szórakozóhely, melegek által látogatott bár, szauna, illetve egy Hollán Ernő utcai jegyiroda esetében. Ez utóbbinak az volt a „bűne”, hogy 2008 márciusában egy, a Hungarica zenekar koncertje után érdeklődő hölgyet állítása szerint nem szolgáltak ki, és ő ezt elpanaszolta radikális internetes fórumokon, például a kuruc.info-n, mire Budaházy felháborodottan utasítást adott az akcióra. A jegyiroda 2008. április 1-jére virradóra kiégett, a kár félmillió forint volt.

A vádirat tartalmazza Csintalan Sándor egykori szocialista politikus, a HírTV műsorvezetőjének „megleckéztetését” is, amire azért adott utasítást az elsőrendű vádlott, mert mozgalmának katonáit Csintalan huligánoknak, rongálóknak, provokátoroknak nevezte. A sértettet este az otthonánál, a garázsban verték össze vascsővel, majd a vérző, életéért könyörgő áldozattól elvették 8 ezer forintját. A vádpontok között szerepel puszta pénzszerzés céljából elkövetett bűncselekmény is, egy ATM pénzkiadó automata felrobbantása. A vádbeli cselekményekért a törvény szerint akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.