Egy órán át küzdöttek a 93 kilós harcsával

Egyórás fárasztás után rekordméretű és súlyú, 93 kilogrammos harcsát fogott ki csütörtökön a Balatonból egy horgász a balatonboglári hajókikötőben – adta hírül a Sonline.hu internetes portál.

MNO
2011. 06. 09. 21:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hírportál tájékoztatása szerint Ferencz-Huszár Antalnak úgy sikerült kifognia az óriásharcsát, hogy a fonott zsinórt rátekerte az egyik cölöpre a három méter mély vízben. A harcsát egy helyi halfeldolgozó cég szállította el és dolgozta fel. Öt embernek két órán át tartott, míg megnyúzták és feldarabolták.

A hírportál megemlíti, hogy 2007 szeptemberében ugyancsak a balatonboglári hajókikötőben a móló végén sikerült egy horgásznak egy 103 kilós harcsát akasztania. Miközben a horgászok örülnek a rekordméretű balatoni harcsáknak, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek meggyűlt a baja velük.

Az MTI-nek csütörtökön nyilatkozó Puskás Zoltán vezérigazgató arról számolt be, hogy a korábbi évekkel ellentétben idén harcsapusztulást is észleltek. Míg az elmúlt években legfeljebb néhány harcsát dobott fel a víz a természetes, a Balatonban zömmel busát és angolnát érintő tavaszi halelhulláskor, idén eddig már több mint 400 kifejlett, estenként 80 kilogrammot is meghaladó nagyságú harcsa tetemét kellett a társaságnak begyűjtenie és elszállíttatnia.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.