Feláldozzuk a jövőt, hogy túléljük a mindennapi gondokat

A jó pap is holtig tanul – tartja a mondás, és napjainkban igencsak gyakran fogalmazódik meg, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy folyamatosan képezzük magunkat. Országos és nemzetközi szinten is kinyilatkoztatták már hivatalos dokumentumok formájában, hogy a jövő záloga a tudástársadalom. E szépen hangzó szlogen mögött azonban bonyolult rendszer húzódik meg, amely nem feltétlenül támogatja a tanulást. Arról, hogy az élethosszig tartó tanulás kapcsán milyen kihívásokkal állunk szemben, Kraiciné Dr. Szokoly Mária egyetemi oktatóval beszélgettünk, és elhangzott egy jól ismert kulcsszó is: paradigmaváltás.

Európában és szerte a világon kulcskérdés az élethosszig tartó tanulás (Lifelong Learning – LLL), hiszen az a versenyképesség, az országok életben maradásának feltétele. Az Európai Unió (EU) Tanácsának 2002-ben elfogadott határozata kimondja, hogy az egész életen át tartó tanulás központi szerepet tölt be a tudástársadalom létrehozásában, és hozzájárul ahhoz, hogy mindenki egyenlő mértékben részesüljön annak társadalmi és gazdasági előnyeiből. Ám a jelek szerint a sokat emlegetett tudástársadalom a gyakorlatban nem jött létre olyan mértékben, mint ahogy azt a szakértők feltételezték. Az EU 2008 és 2010 között zajló élethosszig tartó tanulás akciós tervének értékelése során, 2011 márciusában Budapesten elhangzott, hogy a tagállamok oktatási-képzési reformjai ellenére Európában 2010-ben 50 millióval több a „nem tanuló felnőttek” száma, mint tíz évvel ezelőtt.

Kraiciné Dr. Szokoly Mária, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Andragógia Tanszékének docense úgy véli, a jelenség oka nem az, hogy a tanulási kedv elpárolgott. Mint lapunknak elmondta, az embernek alapvető élettevékenysége a tanulás, ám a tanulásra ösztönző motivációs rendszer valószínűleg megváltozott. „Felnőttkorban prioritások kerülnek a tanulás elé, már a létbiztonság, a munka világába való bejutás kerül előtérbe” – fogalmazott. Véleménye szerint egy újfajta tanulási paradigmára van szükség ahhoz, hogy a felnőtt tanulni tudjon, és ennek eredményeként megvalósuljon a tudásalapú társadalom. Lényege, hogy a hangsúly a tanulás folyamatán van, nem pedig a tanításon. Ez a látásmód szakít azzal az általános és középiskolában jól megszokott jelenséggel, hogy a pedagóguson van a hangsúly, és elsősorban egy ismeretátadási folyamat zajlik. „A felnőttkorban sokkal inkább egy kompetenciafejlesztési folyamat van, ahol a reflektorfénybe a tanuló kerül, az ő saját tanulása, és mi, felnőttoktatók segítséget adunk ehhez az önszervező, önirányító, estenként szervezett képzésben is történő tanulási folyamathoz” – fejtette ki. A szemléletváltást elsősorban az indokolja, hogy mára világossá vált, hogy egy felnőtt másképp tanul, „óriási élettapasztalata van, pragmatikus, csak azt tanulja, ami neki itt és most kell”.

A feltételek megteremtése azonban nem könnyű – véli a szakértő, hiszen ahhoz, hogy a felnőttek oktatása igazán hatékony legyen, a társadalmi-gazdasági folyamatok alakulására reagálnia kell az oktatásnak, kapcsolatnak kell lennie közöttük. Így tudnak olyan képzések megvalósulni, amelyekre valóban szüksége van a piacnak, ám ha ez meg is történik, még mindig ott van a probléma, hogy a világ olyan gyorsan változik, hogy mire egy képzési rendszer kialakul, már lehet, hogy egész más igényekkel szembesülünk – magyarázta.

E tendenciák felismerésének jegyében zajlik az Európai léptékkel a tudásért kutatóegyetemi projekt, melynek egyik alprojektje Az élethosszig tartó tanulás társadalmi folyamatai és bio-pszicho-szociális háttere. Az ELTE Pedagogikum Központ három karának (Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Tanító- és Óvónőképző Kar, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar) együttműködésével zajló munka során új keretbe helyezik a tanítás-tanulás, a nevelés és a szocializáció vizsgálatát. A tanítás-tanulás természettudományos szempontjait összekapcsolják a társadalomtudományi megközelítéssel. Olyan témákkal foglalkoznak, mint például minőségi öregedés élethosszig tartó tanulás segítségével, életmód és egészségfejlesztés, a tanulás-önkiteljesítés motivációs, emocionális háttere, az infokommunikációs környezet és a társadalmi szakadék áthidalása.

Kraiciné Szokoly Mária, aki alprojektvezető-helyettesként vesz részt a programban, úgy látja, a kutatások kapcsán az az „óriási dolog”, hogy interdiszciplinaritás valósul meg: összekapcsolódik a tanulással például az életmód, a kommunikáció és a sport. Így a különböző tudományok, karok tudásai megsokszorozzák egymást. Az alprojektvezető-helyettes kiemelte: külön érdekesség, hogy a programban párhuzamosan jelenik meg a kutatás és az oktatás innovációja: az az eredmény, amely a kutatásban keletkezik, abban a pillanatban bevándorol az oktatásba. A projekt egyik célja pontosan az, hogy a doktoranduszoknak lehetőséget biztosítson a kutatás-fejlesztésben. „Megnyílik előttük egy olyan, új tudományos eredményeket mutató világ, amely segítséget adhat ahhoz, hogy ez a tanulásalapú paradigma kicsit általánosabbá és elfogadottabbá váljon.” A kutatók egyből beépítik az óráikba a tanulási eredményeket és a módszereket. A 2012-ben végére érő program következtetései pedig bekerülnek abba a nemzetközi vérkeringésbe is, ahol a felnőttképzés kapcsán már régebb óta folynak komoly kutatások.

„A legnagyobb innovációs érték a tudás”

A tanulásról rengeteg szó esik, ám, mint Szokoly Mária fogalmazott, „nem tudjuk, hogy valójában mi a tanulás”. A fogalom alatt értjük a gyermekek és az ifjak nevelését, tanítását, emellett az új ismeretek és kompetenciák megszerzésére irányuló felnőttkori tanulási tevékenységet is, amelynek színtere lehet a formális, iskolai rendszerű tanulás, vagy a nem formális, munkahelyeken zajló tanulás, de idetartozik a turizmus, vagy a média segítségével megvalósuló tanulás világa is. A projekt kísérletet tesz arra, hogy a tanítás-tanulás kapcsolatának a mélyebb, eddig nem kutatott fiziológiai hátterét tárja fel: hogyan változik a gyerek és a felnőtt tanulása, hogyan befolyásolja ezt a társadalom, milyen lehetőségeket ad a biologikum a jobb kihasználásra? Hogyan tudjuk visszahozni a betegeket, a fogyatékkal élőket, az időseket a tanulás világába? Külön foglalkoznak a pedagógusok fejlesztésének lehetőségeivel, az együttműködés-versengés problémájával, az optimális tanulási élmény (flow-élmény) megteremtésével, hiszen a tanulás fő mozgatórugója egyfajta öröm megélése, mikor azt érezzük, egyre jobban végezzük a feladatunkat.

A jövőben megjelenő, várhatóan több száz publikáció fogja megválaszolni a fenti kérdéseket, és remélhetőleg hozzásegíthet ahhoz, hogy – Szokoly Mária szerint – 2020-ra, ’30-ra ne csak a formális oktatás világa, hanem a munkahelyek is felfedezzék a tanulásban rejlő lehetőség fontosságát, hiszen nekik is támogatni kellene a felnőttkori tanulást. Míg nálunk sokszor azt látni, hogy sokan eltitkolják, hogy tanulnak, mivel a munkahelyek nem pártolják ezt, addig külföldön, számos munkahelyen rájöttek arra, hogy „a legnagyobb innovációs érték a tudás” az emberekben – fejtette ki a szakértő, hozzátéve: „nálunk ezzel valami baj van, a napi gondok miatt eladjuk a jövőt”. Tudjuk, hogy fejleszteni kellene, hogy ha jönnek a nagy kihívások, kész válaszokat tudjunk adni, de ezt nem tesszük meg, mert „mindig az adott probléma kapcsán koncentrálunk a túlélésre”. A felnőttképzés csak a nagy profittal rendelkező cégeknél, multinacionális vállalatoknál gyakorlat – zárta gondolatait.