Fogy a levegő az egykori NBH-vezér körül + Videó

A Budapesti Katonai Ügyészség kezdeményezte Galambos Lajos egykori nemzetbiztonsági hivatali főigazgató előzetes letartóztatását – tudta meg Molnár Lajos ügyvédtől csütörtökön az MTI. Galambos Lajos előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a bíróság – mondta az ügyvéd.

MNO
2011. 06. 30. 19:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc „cudar történetnek” nevezte csütörtökön Galambos Lajos őrizetbe vételét. A volt miniszterelnök hangsúlyozta: nem bűncselekmény miatt mentette fel annak idején az NBH főigazgatóját. Azt állítja: neki vagy egykori titokminiszterének, Szilvásy Györgynek semmilyen szerepe nincs az ügyben. „A miniszterelnök, ha valaki akarja, akkor az országban az árapály és a hullámverésen kívül szinte minden mögött ő állhat. Én ehhez a szerephez hozzászoktam. Nem ismerek olyan momentumot, amely Galambos Lajossal kapcsolatban, nem ismert tartalmú gyanúsítás túllépne Galambos Lajos személyén” – mondta el Gyurcsány Ferenc. Tekintse meg a HírTV felvételét!


Arra a kérdésre, hogy védencét mivel gyanúsítják, csak annyit mondott: „minősített ügyről van szó”, azaz nem beszélhet erről. A Budapesti Katonai Ügyészség szerdán az MTI megkeresésére nem kívánta kommentálni a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának őrizetbe vételéről szóló információkat; az MTV Híradója kedden számolt be arról, hogy Galambos Lajost a Budapesti Katonai Ügyészség aznap este gyanúsítottként hallgatja ki.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írta, információik szerint a polgári elhárítás volt vezetőjét államellenes bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják, de azt egyelőre nem tudni, hogy miért vették őrizetbe a tábornokot. A napilap az intézkedést az Egymásért Egy-Másért Alapítvány ügyével hozta összefüggésbe; mint írták, Galambos Lajos az alapítvány kuratóriumának tagja volt, és az ügyben egy aktív, valamint egy volt NBH-s munkatársa is érintett.

A napilap beszámolt arról is, hogy értesüléseik szerint Földesi-Szabó László, az alapítvány kuratóriumának volt elnöke az elmúlt napokban olyan vallomásokat tett, amelyek kapcsolódhatnak a Galambos Lajossal közölt gyanúhoz, valamint Jakubinyi Róbert ügyéhez. A Magyar Nemzet korábban azt írta, Jakubinyi kapcsolatban állt Földesi-Szabó Lászlóval, az Egy-Másért alapítvány kuratóriumának elnökével, a két ember közös múltja akkor kezdődött, amikor Földesi-Szabó László mint rendőr nyomozó éppen azt a Merkantil Banknál feltárt részvénycsalási ügyet vizsgálta, amelyben Jakubinyi a 90-es évek elején gyanúsítottként szerepelt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.