Kertészkedésért adta el szavazatát a volt szocialista képviselő

Hivatali visszaélés miatt indult nyomozás egy szocialista színekben megválasztott, de már független csornai önkormányzati képviselővel kapcsolatos ügyben. Illetve hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított egy csornai telekügyben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Gyopáros Alpár (Fidesz) országgyűlési képviselő múlt héten tett feljelentése alapján.

MNO
2011. 06. 14. 7:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A független képviselő hivatali visszaéléséről az MTI-t kedden Papp József, az MSZP rábaközi szervezetének elnöke tájékoztatta, aki április elején tett feljelentést a szervezet képviselőjeként a témában. Az MTI-hez eljuttatott, két hónappal ezelőtt kelt beadvány a párt néhány nappal korábbi taggyűlésén elhangzottakra hivatkozik.

Eszerint Balogh Csaba önkormányzati képviselő úgy nyilatkozott, hogy a párt állítólagos kampánytartozása miatt nem fizette ki járandóságát egy helyi vállalkozónak, aki a kertjét gondozza. A jegyzőkönyvben az áll: ezután a felek abban állapodtak meg, hogy a képviselő két ügyben a vállalkozó „érdeke szerint fog szavazni”, „viszonzásul” a már elvégzett munkájáért.

Papp József hangsúlyozta: az MSZP helyi szervezetének elnöksége elhatárolódik volt képviselőjének eljárásától, és felszólította, hogy mondjon le mandátumáról. Balogh Csaba az MTI megkeresésére kedden azt közölte: egyelőre nem kíván nyilatkozni.

Több mint kétszer annyiért adták tovább

Hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított egy csornai telekügyben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Gyopáros Alpár (Fidesz) országgyűlési képviselő múlt héten tett feljelentése alapján – közölte Kocsis Tünde alezredes, szóvivő kedden.

Az MTI-hez eljuttatott, múlt keddi keltezésű feljelentés szerint az önkormányzat 2005 januárjában bruttó 116,5 millió forintért adott el egy 1,85 hektáros beépítetlen telket egy mosonmagyaróvári ingatlancégnek, az pedig alig két hónappal később bruttó 287,5 millióért adta tovább a Tesco áruházakat működtető társaságnak.

A képviselő a beadványban megjegyzi: tudomása szerint a két üzletkötés között eltelt időszakban nem változtak olyan mértékben az ingatlanpiac jellemzői és a gazdasági környezet, illetve nem végeztek olyan értéknövelő beruházást, amely indokolná, hogy az ingatlan értéke ilyen rövid idő alatt 171 millió forinttal növekedjen.

„Számomra az látszik valószínűnek, hogy az ingatlan értékét az eladásra vonatkozó önkormányzati döntés formálásában közvetlenül vagy közvetetten részt vevő valamely személy vagy személyek közreműködése segítségével aránytalanul alacsonyra becsülték, majd az emiatt keletkezett megtakarításból valamely személy vagy személyek a közvagyon rovására, jogellenesen anyagi hasznot realizáltak” – fogalmaz feljelentésében az országgyűlési képviselő.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.