Kihúzták a tóból a kocsikat, a héten átadják a házakat is

A héten megkezdődik a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa devecseri károsultjai számára épülő házak műszaki átadása, és folytatják a földekről összegyűjtött szennyező anyagok beszállítását, amit az esős idő miatt le kellett állítani – közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka az MTI érdeklődésére.

MNO
2011. 06. 14. 5:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Muhoray Árpád vezérőrnagy az MTI információit megerősítve elmondta, hogy Kolontáron három autót húztak ki a halastóból, amelyeket az átszakadt tározóból kiömlő vörösiszap sodort oda.

Tájékoztatott arról, hogy az új devecseri lakóparkban épülő 87 ház közül az első ütemben 27 házat szemléznek a katasztrófavédelem által megbízott műszaki ellenőrök, a kolontári károsultaknak épített házakat az új tulajdonosok a használatba vételi eljárás lezárását követően, június 20-tól vehetik birtokba. A devecseriek a kivitelezés ellenőrzését követően, több ütemben, várhatóan július közepétől költözhetnek be új otthonaikba.

Elmondta azt is, hogy kedden újraindul a külterületekről összegyűjtött vörösiszapos föld és a Devecserben lebontott házak törmelékének beszállítása az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakóhelyre. Eddig már 220 ingatlant dózeroltak le. A Belügyminisztérium átutalta a devecseri önkormányzat elkülönített számlájára a károsultaknak az ingóságokkal kapcsolatos kárenyhítés „készpénzes” részét, így a megkötött támogatási szerződések alapján megkezdődhet a kifizetés – tette hozzá.

A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás elöntött három települést: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet. A szerencsétlenség következtében tízen meghaltak, és több mint százhúszan megsérültek. A kormány a katasztrófa miatt kihirdetett veszélyhelyzetet Veszprém megyére vonatkozóan június 30-ig meghosszabbította, és ezt a dátumot adta meg a helyreállítás-újjáépítés határidejeként.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.