A tárca vezetője Szanyi Tibornak, az MSZP országos elnökségi tagjának arra a szombati kijelentésére reagált, miszerint az ellenzéki párt úgy ítéli meg, hogy a vidékfejlesztési miniszternek az európai uniós elnökség végén távoznia kellene posztjáról, mert nem látta el megfelelően a feladatát a németországi hasmenésjárvány miatt az európai zöldségpiacot ért kár mérséklésével összefüggésben.
„Véleményem szerint az unió gyorsan reagált a problémára, és (...) arról nem tehetek, hogy vannak országgyűlési képviselők, akik (...) nem olvasnak újságot” – fogalmazott Fazekas Sándor, hozzátéve: „az lehet, hogy Szanyi az MSZP arca, de az biztos, hogy nem az esze”.
Szanyi szerint a magyar agrárminiszter feladata lett volna egy asztalhoz ültetni a német és spanyol felet, a hisztéria mérséklése és az, hogy nyilatkozataival megerősítse az európai élelmiszer-ellenőrzés biztonságosságát. Fazekas Sándor azonban érdemi cselekvés helyett „hagyta kibontakozni azt a botrányt, ami az európai zöldségpiac összeomlásához vezetett” – hangoztatta a szocialista politikus.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.