Magyar diákok bizonyítottak az EP-ben

Az Európai Parlament (EP) épületében, Strasbourgban vetélkedtek magyar egyetemi hallgatók a héten európai uniós ismereteikből.

MNO
2011. 06. 09. 17:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntőbe a szervező European Activist Magyarország Nonprofit Egyesület közleménye szerint a Corvinus, az ELTE, valamint a Pázmány Péter egyetemekről jutottak a diákok. Az idén már harmadszorra szervezett versenyre határon túli magyarok is jelentkeztek. A most rendezett döntőben a versenyzők szimulációs játékban vettek részt, amelynek keretében egy-egy megadott uniós tagállam nemzeti álláspontját kellett megjeleníteniük az EU 2014–2020 közötti hétéves költségvetés kereteiről folytatott vitában, és a végén kompromisszumra jutniuk a költségvetési kiadások elosztásáról.

A legjobb csapatok Strasbourgba utazását Tabajdi Csaba és Göncz Kinga, az MSZP EP-képviselői is támogatták. Tabajdi a versenyt úgy kommentálta: „mivel a közép- és kelet-európai tagállamok az EU-ban még mindig versenyhátrányban vannak az érdekképviselet terén, nagy szükség van arra, hogy nagy szakmai tudású, az uniós döntéshozatali mechanizmusokban járatos fiatalokat képezzünk”.

Göncz Kinga szerint a vetélkedő valamennyi résztvevője kiváló tárgyi tudásról, kommunikációs és tárgyalási készségről tett tanúbizonyságot. A vetélkedő nyertes csapatainak az Európai Parlamentben szakmai gyakorlatszerzésre is lehetőségük nyílik.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.