Megéri ellenőrizni, csökkent a simlis rokkantkártyások száma

A II. kerületi rendőrkapitányság az önkormányzattal és annak városrendészetével szorosan együttműködve folytatja a parkolójegy-hamisítók és a rokkantkártyákat jogtalanul használók kiszűrésére indított ellenőrzéseket – közölte az önkormányzati hivatal hétfőn.

MNO
2011. 06. 06. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által meghirdetett akció eredményeképpen a közelmúltban elfogtak egy parkolójegy-hamisító bandát, emellett több, rokkantkártyákat jogtalanul használó ember ellen indítottak eljárást. Utaltak arra, hogy március 21. óta az önkormányzat végzi a parkolásüzemeltetést a II. kerületben.

Láng Zsolt (Fidesz), a II. kerület polgármestere a közlemény szerint a felderítésről elmondta: az elmúlt hetekben a kerületi parkolóőrök figyeltek fel a Zivatar utcában azokra a parkoló gépkocsikra, amelyek esetében az autósok gyanús parkolójegyekkel igazolták a fizetést. A parkolóőrök hamar megállapították, hogy az eredetihez a megszólalásig hasonlító parkolójegyek nem az önkormányzat üzemeltetésében lévő automatákból származnak.

A rendőrkapitánysággal folytatott további felderítés során hamar nyomára jutottak a három elkövetőnek, akik ellen magánokirat-hamisítás és csalás vétsége, illetve bűntette miatt kezdeményeztek eljárást a II. kerületi rendőrök. A házkutatások során más kerületben használatos hamisított parkolójegyeket is találtak – tette hozzá a polgármester.

Seres Ernő őrnagy, a II. kerületi rendőrkapitányság megbízott vezetőjének tájékoztatása szerint a rokkantkártyákat jogtalanul használók kiszűrésére meghirdetett fővárosi razziasorozat a II. kerületben rendkívül eredményesnek bizonyult. A kerületi kapitányság munkatársai május közepétől, 23 nap alatt 23 esetben kezdeményeztek eljárást mozgáskorlátozott-igazolvány jogosulatlan használatának gyanújával.

A legtöbb esetben a Széna tér melletti bevásárlóközpont környékén parkolnak mozgássérült-igazolvánnyal, a visszaéléssel gyanúsítottak zömét a Fény utcában és a Lövőház utcában érték tetten. Láng Zsolt polgármester szavait idézve az önkormányzat hivatala kitért arra: az akciósorozat kezdete után két héttel a II. kerületi városrendészek ismét felmérték, hányan parkolnak a fizetőövezetekben mozgáskorlátozott-igazolvánnyal. Jelentős csökkenés mutatkozott a korábbi vizsgálódáshoz képest: a Széna tér környékén felére esett vissza a rokkantkártyát használók száma.

A közlemény szerint az ellenőrzés nyomán néhány hét alatt érzékelhetően csökkent a rokkantkártyával parkolók és ezzel együtt az azt jogosulatlanul használók száma. Kiemelték: az akció végső célja az, hogy megszűnjön a visszaélésnek ez a formája, így a fővárosi razziasorozat folytatódik a II. kerületben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.