Nemcsak tőlünk vették el a Tátrát, hanem tőlük is a Balatont

Hogyan fordulhat elő az, hogy egyetemisták rendszerint összekeverik Kassát és Pozsonyt, Kolozsvárt és Marosvásárhelyt? Vagy hogy ha azt a feladatot kapják, hogy jelöljék be a vaktérképen, hogy hol van Újvidék, akkor besatírozzák az egész Vajdaságot. Ezekkel a példákkal szemléltette Gecse Géza, az Aspektus vitaest moderátora, hogy komoly problémák vannak a magyar oktatásban Trianon tanítása kapcsán. Éppen ezért a Károli Gáspár Református Egyetemen tartott rendezvényen arra keresték a választ, hogy mi vezetett idáig, illetve hogy mi lehet ennek a problémának a megoldása.

Ö. Kovács József traumának nevezte a trianoni békediktátumot, a 20. századi magyar történelem traumái egyikének. A Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézetének vezetője szerint sokszor ennek a nemzeti kérdésnek még az ábrázolása is rossz, hiányos: konkrétabban szándékosan eltorzított, vagy tabusított, ez vezethetett ahhoz, hogy még ma is földolgozatlan kérdésként kell tekintenünk rá. Romsics Ignác ennek gyakorlati okát abban látta, hogy az 1947-es párizsi békeszerződést a Rákosi-rezsim elfogadta, hiszen a magyar kommunisták antinacionalizmusban jobb nebulóknak bizonyultak régióbeli elvtársaiknál. De a történész felhívta rá a figyelmet, hogy az igazi átnevelés az 1956-os forradalom után következett be, hiszen azt Kádárék mint nacionalista fellángolást értékelték, ezért ennek minden formáját, így Trianon, vagy a határon túli magyarok emlegetését is veszélyesnek találták.

A rosszakat elfenekelő tanítóbácsi

Ezt említette Surján László is, mint szocialista kísérletet a trauma gyógymódjára, a néppárti képviselő ennek lényegét így foglalta össze: felejtsétek el az egészet, a december 5-i népszavazás eredménye szerinte ennek folyománya. Előtte kitért rá, hogy a legtermészetesebb volt a Horthy-rendszer „nem, nem, soha” jelszavakkal fémjelezhető revizionista törekvései. Ez az elképzelés részleges kudarcot vallott, ahogyan a maga idején Antall József elképzelése is, miszerint csak együtt lehetnek sikeresek a térség országai, méghozzá az Európai Unióban. Surján kiemelte: ez lehetetlen, ha olyan politikusok, mint Tudor, Funar, Slota, vagy Meciar jutnak kormányra, vagy kormányközelbe. Surján kijelentette, hogy nem lesz döntőbíró, sem rosszakat elfenekelő tanítóbácsi az EU sem, de a schengeni övezet jelképezheti mindazokat az esélyeket, amiket a szövetség nyújt, és amivel élnünk is kell. Vagyis – húzta alá az EP-képviselő – jelenlegi politikai helyzetben a szemléletváltással Antall Józsefnek igaza lehet, és megvalósulhat az unión belüli összefogás.

Kitért arra az általa indított kezdeményezésre, a Charta XXI.-re, más néven Megbékélési Mozgalomra, amelyet azért indított, hogy ne csak a határon túli és az anyaországban élő magyarok találják meg egymást, hanem közelebb vigye egymáshoz a Kárpát-medence népeit is. Hangsúlyozta, hogy ebben szigorúan civilként vesz részt, mivel az érdekek vezérelte pártpolitikai alapon e kérdésben lehetetlen megoldást találni. „Nem párt ez, hanem életforma” – foglalta össze, a mozgalom alapgondolatának pedig azt nevezte, hogy „nemcsak tőlünk vették el a Tátrát, hanem tőlük is a Balatont”.

Már középiskolás fokon

Szamborovszkyné Nagy Ibolya dicsérte a kezdeményezést, de kiemelte: ez nem megy egyik pillanatról a másikra. A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára szerint azért nem, mert Trianon sokkal inkább időnként felbukkanó, néha elfeledett tumor, mint trauma, vagy seb. Ennek ellenére úgy fogalmazott, húsba vágó kérdésként éli meg Trianont, hiszen minden határátlépésnél találkozik vele, és a vámos személyétől vagy kedvétől függ, hány percébe kerül, míg Magyarországra léphet. Szerinte a mozgalom gondolatának elsajátítása mellett sokat segíthet Trianon feldolgozásában a szervezett csereoktatás.

Ezen a véleményen voltak a meghívott budapesti középiskolai tanárok is, akik üdvözölték a kormány azon kezdeményezését, amelynek értelmében eljuthat minden középiskolás az elszakított magyar területre. Bár mind Grynaeus András, mind Lados Balázs, mind Száray Miklós megegyeztek abban, hogy ők már évekkel ezelőtt is szerveztek ilyen utakat, de ezek mellett ők is szorgalmazzák a csereprogramokat és a Kárpát-medencei történelemtanárok közös konferenciáit is.