Szijjártó: Megvárjuk a szociális konzultáció eredményeit

A mozdonyvezetők által felvetett rendkívül fontos kérdésekről mindaddig nem lesz döntés, amíg a szociális konzultáció eredményei ismertté nem válnak – közölte a miniszterelnök szóvivője csütörtökön az MTI-vel.• Beígérték a figyelmeztető sztrájkot a kormánynak

MNO
2011. 06. 09. 17:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter közleménye szerint a konzultáció keretében az emberek június 15-ig mondhatják el véleményüket. Az emberek döntésének ismeretében pedig a kormány le fogja bonyolítani a szükséges egyeztetéseket és tárgyalásokat. A szóvivő arra reagált, hogy Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakozó csütörtöki demonstráción a Kossuth téren bejelentette: szervezetük június 29-én és július 7-én 9 órától 11 óráig sztrájkot tart, ha a kormány nem tárgyal érdemben követeléseikről. A bejelentéshez csatlakozott a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége is, Gulyás Attila elnök bejelentette, hogy június 29-én üzemkezdettől kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a BKV-nál dolgozó járművezetők, és ha ez eredménytelen lesz, július 7-én folytatják a munkabeszüntetést.

A mozdonyvezetőkkel egy időben tart sztrájkot a Volán-társaságok dolgozóit tömörítő dél-dunántúli Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége – mondta Dobi István, a szervezet vezetője. A demonstráción Velkei Béla mozdonyvezető hangsúlyozta, hogy a kormány meg akarja szüntetni a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjat, úgy változtatja meg a munka törvénykönyvét, hogy nem egyeztet, felszámolja a szociális párbeszédet. A szakszervezetek követelik a tárgyalást és a társadalmi párbeszédet, az arroganciát visszautasítják – hangsúlyozta Velkei Béla.

Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke a demonstráción kiemelte, hogy a kormány politikája sérti a mozdonyvezetők érdekeit, hiszen szerzett joguk, a korkedvezmény ellensúlyozta a kedvezőtlen munkakörülmények egészségkárosító hatását. A korkedvezmény megszűnése esetén 12 évvel többet kellene dolgozniuk a mozdonyvezetőknek, és a 60 év feletti mozdonyvezetők már nem felelnének meg a szigorú foglalkoztatás-egészségügyi követelményeknek – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető. Hozzátette: a magyar mozdonyvezetők azt szeretnék, ha nem születne döntés a kormány és a szakszervet közötti érdemi egyeztetés nélkül. Egyben követelte, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a korkedvezménnyel és a korengedménnyel kapcsolatos elképzeléseit.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.