Tovább működnek a látássérültek rehabilitációs központjai

Tovább működnek a látássérültek regionális rehabilitációs központjai, amelyek a Nemzeti Erőforrás Minisztérium keretéből 125 millió forintot nyerhettek el a működési költségeik finanszírozására az idei évre.

MNO
2011. 06. 08. 13:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bernáth Ildikó, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyatékosságügyért felelős miniszteri biztosa szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: politikai hangulatkeltés és hisztéria előzte meg a pályázat kiírását, pedig folyamatosan egyeztettek az elemi rehabilitációt biztosító regionális központokkal. Hozzátette: április 18-án írták ki a pályázatot, amelyen ugyanazok a szervezetek nyertek, amelyek most is működtetik ezeket a központokat. Kitért arra: a pályáztatás folyamatába bevonták a Vakok Állami Intézetét, mert az egyeztetéseken kiderült, hogy az uniós forrásból létrejött elemi rehabilitációs központoknál a pénz felhasználása eddig minden szakmai kontrollt nélkülözött.

Szőke László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fogyatékosságügyi főosztályvezetője felidézte: a támogatási szerződések egyértelműen azt tartalmazzák, hogy a szolgáltatók vállalták, hogy öt évig fenntartják és működtetik a központokat. Emlékeztetett arra, hogy az uniós projekt február 28-án járt le, és mivel a szolgáltatóközpontok előre jelezték, hogy anyagi forrásaik nincsenek a további működtetéshez, nyomban meg is kezdődött az egyeztetés köztük és a minisztérium között. A főosztályvezető tájékoztatása szerint a központok adatainak bekérése után megállapították, hogy nem volt egységes adatszolgáltatási kötelezettség, így példádul jelentősen eltértek egymástól a minimális havi működési költségekre vonatkozó összegek, 2,5 és 6 millió forint között mozogtak.

Szabóné Berta Irén, a Vakok Állami Intézetének igazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az adatok elemzése, értékelése után tettek javaslatot a pályázat tartalmára. Hozzátette: ennek eredményeként a jövőben egységessé válik az adatszolgáltatás, ami megalapozhatja, hogy valóban követhető legyen a támogatások felhasználása.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.