BÖSZ néven új szervezetet hoztak létre a fővárosi kerületek

Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) néven új szervezetet alakítanak a fővárosi kerületek, hogy hatékonyabban tudják az érdekeiket érvényesíteni egyebek mellett a fővárossal kapcsolatos kormányzati és önkormányzati döntéshozatalban. Az új szervezet közgyűlési formában működne.

MNO
2011. 07. 01. 8:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet megalakításának szándékáról kerületi polgármesterek június 15-én határoztak. A kerületi képviselő-testületek ezekben a napokban döntöttek, illetve döntenek a csatlakozásról. Az előkészítő ülésnek a főváros kormányhivatala adott otthont az Újvárosháza épületében.

A kormányhivatal az MTI megkeresésére azt közölte: a BÖSZ megalakításához technikai, szervezési segítséget nyújtottak, mert támogatják az érdekképviseletnek ezt a formáját. Az önkormányzati összefogást a szövetség tervezett alapszabályában azzal indokolták, hogy „az elmúlt húsz évben nem jött létre szervezett együttműködés a budapesti önkormányzatok között, s a tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek kárát látta valamennyi kerület és egész Budapest”.

A csatlakozásról szóló döntésekkel egy időben a kerületek sorra lépnek ki a korábbi érdekvédelmi szervezetből, a Budapesti Kerületek Országos Önkormányzati Szövetségéből, korábbi nevén a Budapesti Külső Kerületek Önkormányzati Szövetségéből. Az alapszabály szerint az új érdek-képviseleti szervezet az önkormányzatok „egyenjogúságának és szuverenitásának elismerésével működik”. Az egyenjogúság kinyilvánításának azért lehet jelentősége, mert a kerületi és a fővárosi önkormányzatok a jelenlegi jogszabályok szerint egyenrangúak, ám az önkormányzati rendszer újraformálásáról szóló vitákban felmerültek olyan javaslatok is, amelyek szerint a kerületek hatás- és jogköre a jövőben megváltozna.

A BÖSZ alapszabályban deklarált célja az egymás közötti hatékony együttműködés elősegítése, a „közös gondolkodás” a városszerte jellemző problémák megoldása érdekében, valamint a „budapesti és kerületi érdekek hatékony érvényesítése a mindenkori kormányzat felé”. A BÖSZ a tervek szerint közgyűlési formában működne. A közgyűlés akkor lenne határozatképes, ha azon a (szavazásra jogosult) tagok több mint 50 százaléka megjelenik. Határozatképtelenség esetén a közgyűlést három nap után meg lehet ismételni, ám ekkor már a megjelentek számától függetlenül is határozatképes a testület.

Az MTI megkereste a fővárost is, a városháza kommunikációs igazgatója azt közölte: Tarlós István főpolgármesternek szándékában áll egy önkormányzati szervezet létrehozása még az idén. Szűcs Somlyó Mária úgy fogalmazott, „ez a főváros és a kerületek dolga”. Közölte azt is, a főpolgármester is meghívást kapott az elkészítő ülésre, ám azon nem tudott részt venni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.