Támogatást kapnak a nehéz helyzetbe jutott önkormányzatok

A 245 somogyi település közül 155, önhibáján kívül nehéz helyzetbe jutott önkormányzat 1 milliárd 64 millió forint támogatást kap a Belügyminisztériumtól; a pénz legkésőbb hétfőn az önkormányzatok számláján lesz – közölte Gelencsér Attila (Fidesz), a somogyi közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő pénteki kaposvári sajtótájékoztatóján. • 11,6 milliárdot kapnak a hátrányos helyzetű önkormányzatok

MNO
2011. 07. 01. 12:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint elmondta, a 19 megye összesen 11,6 milliárd forint támogatásban részesült, s ennek csaknem 10 százalékát somogyi települések kapták meg.

„Ez óriási siker” – tette hozzá Gelencsér Attila. A somogyi településeknek nyújtott támogatás nagyságát azzal indokolta: ebben szerepet játszott, hogy Somogy az országban az elsők között – ha nem elsőként – kezdte meg a megye újjászervezését, ami a modern és legköltséghatékonyabb működést is megcélozta.

A közgyűlés elnöke kiemelte a megye kormánypárti képviselőinek kitartó lobbitevékenységét, a polgármesterekkel való egyeztetéseket. Mint mondta, ez is jelentősen hozzájárult a támogatások ilyen mértékű elnyeréséhez.

A települések így rendezhetik a kifizetetlen számlákat, biztonságban vannak az intézmények és az emberek: jut pénz az iskolák, az orvosi rendelők működtetésére, az idősek ellátására, az elesettek segélyezésére és a kisebbségekre is – hangsúlyozta Gelencsér Attila. Közölte: a támogatásra pályázó települések mindegyike megkapta a kért összeget. A támogatás mértéke az önkormányzatok kötelezettségeihez igazodott.

Volt, amelyiknek csak egy-két millió forintra volt szüksége, a legnagyobb támogatást, 122 millió forintot pedig Barcs városa kapta – mondta a megyegyűlés elnöke.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.