– Egyáltalán 2013-ban lesz még Európai Unió a mostani súlyosbodó válság fényében?
– Európai Unió lesz, inkább arról érdemes beszélni, hogy milyen. Nem hiszem, hogy 2013-ig látványos bomlásnak indulna az integráció. Fontos megjegyezni, hogy a következő középtávú költségvetési időszak 2014-től indul. Ahhoz, hogy onnantól zökkenőmentes folytatása lehessen az EU-költségvetésnek, előtte meg kell állapodni, és ez a tervek szerint 2012 végére meg is történik. Az Európai Bizottság javaslata megjelent, de nem ez van a figyelem középpontjában, mivel a gazdasági válság hatásaival közvetlenül nem foglalkozik.
– Milyennek értékeli ezt a tervezetet, hoz-e strukturális változást, vagy a 2007–2013-as időszak főbb vonalait követi?
– A nagyságrendje a mostani időszak szintjének felel meg. Ha azt nézzük, hogy a bruttó nemzeti jövedelemhez (GNI) viszonyítva marad a körülbelül egyszázalékos arány, akkor azt mondhatjuk, hogy azonos nagyságrendű keretekből kell gazdálkodni. A mostani javaslat előtt is bejelentették a nettó befizető országok, hogy nem kívánnak többet juttatni, ami behatárolja a játékteret. Ez egy politikai játszma is: a legvégén a kényes kérdések a legmagasabb szinten dőlnek majd el.
A struktúra kapcsán önmagában jó hír, hogy a kohéziós politika bizonyos változtatásokkal, de megmarad. Nominálértéken megmarad a közös agrárpolitika is, szemben azzal, hogy a legvérmesebb ellenzők teljesen el akarták tüntetni ezt a büdzséből. A két nagy régi politika, amelynek révén úgymond látható jövedelem érkezik az országokba, megmarad, így Magyarország továbbra is komolyan fog részesülni mind az agrártámogatásokból, mind a felzárkóztatási pénzekből. A nagy kérdés ezeknek nem a felhasználása, hanem az értelmes kihasználása.
Ami változik, hogy a büdzsét az Európa 2020 stratégiára próbálták „felhúzni”. Ez önmagában véve jó ötlet, mert régóta van arról szó, hogy legyenek valamilyen átfogó, koherens célkitűzések, az EU-költségvetés a politikákat szolgálja, és ne fordítva. Ez elvi szinten működik; hogy a gyakorlatban fog-e, arra legkorábban 2-3 év múlva kaphatunk választ. Vannak fenntartásaim amiatt, ahogyan a lisszaboni stratégia sorsa alakult. Az Európa 2020 stratégia ennek egy újracsomagolása, de a tényleges hatása attól függ, hogy mi lesz a konkrét tartalma. A fenntarthatóság, a tudásalapú gazdaság és az innováció is előtérbe került, ez jó lehet, de nagy kérdés, hogy sikerül-e az általános célkitűzéseket konkrét tartalommal megtölteni. A lisszaboni stratégia esetében különféleképpen léptek az országok; a legjobb példa talán Finnország, de sok helyen csupán kötelező házi feladatnak tekintették a stratégiához kapcsolódó teendőket.
– Nem tart attól, hogy a mostani válság a költségvetés teljes átírásával jár?
– Bizonyos szempontból jó is lenne, ha átírnák. Vannak jelei annak, hogy az Európai Bizottságban is próbálják közelebb hozni a büdzsét a való élethez. Akik írták ezt a tervezetet, tisztában vannak a korlátokkal, és próbálnak is a várakozásoknak elébe menni. A javaslattal egy időben készült háttéranyagok arról szólnak, hogy az EU-költségvetésnek hozzá kell járulnia Európa hosszú távú megerősödéséhez, de már rövid és középtávon is támogatnia kell a növekedés serkentését, a válságból való kilábalást. A nagy gond az, hogy csupán az európai uniós jövedelem egy százalékáról beszélünk, ami éves szinten az elköltött pénzeket tekintve csupán körülbelül 140 milliárd euró, míg például a portugál mentőcsomag önmagában véve 80 milliárd eurót tesz ki, és még nem is beszéltünk a többi hasonló csomagról. Nyilvánvaló, hogy léteznek olyan problémák, amelyek szorosan összefüggenek az integrációval, amelyek jelenleg lehet, hogy sokba kerülnek, de kezelésük nem az EU-költségvetésen keresztül történik. Ez azért van, mert jó 20 évvel ezelőtt nem hozták létre – többek között ebből a szempontból sem – a gazdasági és monetáris unió működésének feltételeit.
Ha komolyan gondoljuk, hogy ez egy gazdasági és monetáris unió (és nem csak monetáris), akkor még hiányzik egy-két dolog, többek között az egységes belső piac tökéletesítése, az adóharmonizáció. Ha ezt az egészet nem vesszük komolyan, akkor az EU ezen a szinten stagnálva is működhet tovább, de igazából nem mennek előre a dolgok.
– Mik hazánk érdekei ebben a játszmában?
– Nem ismerek konkrét kormányálláspontot, de úgy látom, hogy már régóta a politikai oldalaktól független folytonosság alakult ki ebben a témában. Alapvető érdek, hogy – ha a be- és kiáramló pénzeket nézzük – a nettó haszonélvezői pozíció megmaradjon. Ez vélhetően teljesülni is fog, abban az esetben, ha a két legnagyobb politika továbbra is körülbelül a jelenlegi mértékben megmarad. Ez persze hosszú távon változhat, ha az ország gyorsan felzárkózik, mert akkor kevesebb pénz igényelhető, de ez egyáltalán nem lenne baj – bár ez lenne a probléma.
Nagy kérdés, hogyan tudunk beszállni a versenyképesség növelését célzó politikákba. A szándék a deklarációk szintjén természetesen megvolt eddig is, de érdemes végiggondolni, hogyan tudunk ezekből valóban nagyobb részt kihasítani. Európai perspektívában azt kellene szem előtt tartani, ami ezt az „európai vonatot”, amin mi is rajta ülünk, előreviszi, mivel nem mindegy, hogy a vonat merre is megy. Ilyen szempontból is érdemes lenne tartalommal megölteni az Európa 2020 stratégiát, de a lisszaboni stratégia tapasztalatai alapján szkeptikus vagyok. A váz jó, logikus, de az eszközrendszert nem látom.
– A büdzsét nézve milyen szándékot lát a jövőbeli bővítésre?
– Van forrás az előcsatlakozási alapokra, de a tervezet egy nagyon tanácstalan állapotot tükröz. A 2014–2020-as időszakban körülbelül évi 1,8 milliárd euró (2011-es árakon) jut ezekre az alapokra, míg 2000 és 2006 között az akkori tagjelöltekre (1999-es árakon) 3,12 milliárd euró állt évente rendelkezésre. Lehet azt mondani, hogy nem az összegen múlik a dolog, de az szembetűnő, hogy az összeg nagyságrendileg nem növekszik. Minimális elmozdulás van csak, és nem szabad elfelejteni azt, hogy a jelöltek között szerepel Törökország is.
Nem látszik komoly szándék arra, hogy előmozdítsák a nyugat-balkáni csatlakozás folytatását. Horvátország bekerül, de senki nem tudja igazán, mi lesz Szerbiával. Ráadásul van még egy tagjelölti státuszban lévő Macedónia, ott van a szintén tagjelölt Montenegró, és nem is beszéltünk még Bosznia-Hercegovináról, amely önállóan működésképtelen. A költségvetés ebből a szempontból nem biztató, csupán konstans összegeket nyújt. Természetesen nemcsak költségvetési, hanem politikai akadályai is vannak a további bővülésnek.
– Összességében a büdzsé alapján egy szűkülő, vagy pedig egy mélyülő és bővülő Európa képét látja?
– Ez még csupán egy javaslat, amelynek a nyári szabadságok után a tagállamok képviselői „neki fognak esni”. Az év végére lesz egy jogszabályjavaslat, amin természetesen tovább fognak majd vitázni. Ha a szándékot nézem, akkor vannak előremutató elemek. Jó elképzelés, hogy támogassuk az innovációt, az infrastrukturális fejlesztéseket, a zöld mezőgazdaságot, a fejlesztési pénzek feltételrerndszerének átalakítását. Nyilván nem egy az egyben fognak ezek a javaslatok átmenni, lehet, hogy a tagországok puhítanak ezeken a terveken. Lehet az is, hogy a válság hatására valami radikálisan megváltozik. Nem történt valami hatalmas forradalom, ugyanakkor a tálalása más, mint a korábbiaknak.
A korábbiaknál nehezebb úgy szétszedni a javaslatot, hogy egy nem tetsző elemet kihúzunk belőle; összefüggőbb az egész, és ez jobban megalapozza a tervezet egészét. Mindezek ellenére a viták eredményeként akár az is bekövetkezhet, hogy a korábbiakhoz képest igazán érdemi változás nem lesz; ez azért nyilván nagy csalódás lenne.
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
