Kisiklatott magyar kárpótlás

A magyar állam körülbelül 450 milliárd forintot fordított arra, hogy részlegesen kárpótolja polgárainak millióit a rendszerváltozás előtti diktatúrákban okozott jogfosztásokért. Annyit, amennyibe a Postabank megmentése került. Az Országgyűlésnek egyszerre kellett kárpótolni azokat, akiktől vagyonukat vették el jogállami elveket felrúgva, s azokat – hozzátartozóikkal együtt –, akiket a diktatúrák politikai okokból az életüktől, szabadságuktól fosztottak meg.

Sepsey Tamással, aki – az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnökeként – az Antall-, illetve a Boross-kormány idején felelős volt a kárpótlási törvények végrehajtásáért, a magyar kárpótlás történetének sikereit és buktatóit idéztük fel.

Ezerkilencszázkilencvenegy augusztusában lépett hatályba a XXV. számot viselő törvény az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról. E jogszabály, valamint a később elfogadott két másik kárpótlási törvény lett volna hivatott arra, hogy a földjüktől, vagyonuktól, szabadságuktól megfosztottaknak jóvátételt szolgáltasson. Ön az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnökeként a törvény végrehajtását vezette. A törvényalkotásra semmilyen befolyása nem volt?

– Én a végrehajtásért voltam felelős. A legelső kárpótlási törvényt (ez nem azonos az 1991. évi XXV. törvénnyel) az Alkotmánybíróság bizonyos tekintetben alkotmánysértőnek tartotta. Így átdolgozták, megszűnt annak a lehetősége, hogy részleges reprivatizációra kerüljön sor, ugyanis ez a törvény a föld tekintetében meghatározott birtoknagyságig visszaadta volna azt az eredeti tulajdonosoknak. Ezt az Alkotmánybíróság alkotmánysértőnek találta. Az alkotmányosnak elfogadott megoldás végül az lett, hogy mindegyik vagyoni sérelmet szenvedett jogosult kárpótlási jegyet kap, és a kárpótlási jegy felhasználásával termőföldhöz lehet jutni árverésen – a teljes interjút a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.