A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nyilván nyomásgyakorlásnak szánta, hogy tízezer diákot buszoztat az ország minden pontjáról a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szalay utcai épülete elé, és talán sikerül elérniük, hogy a kormány visszavonja a felsőoktatási törvénytervezetet. Ám mivel szerdán Navracsics Tibor és Nagy Dávid tárgyalásukat követően tartott egy deklaráltan jókedvű doorstep sajtótájékoztatót arról, hogy közeledtek az álláspontok, így az eseménynek egy másik vonására koncentráltunk.
„Ne hallgass, hallgató”
A hallgatói önkormányzatokat a közbeszédben rendre csak mint politikuskeltetőt tartják számon, az aktuális diákvezéreket pedig elég sűrűn éri az a vád, hogy csak ugródeszkának tartják társaik érdekvédelmét, hogy onnan aztán dobbantsanak az önkormányzatokba, vagy a parlamentbe. Éppen ezért azzal a szándékkal vonultunk ki a belvárosba, hogy megfigyeljük: milyen lesz a jövő Magyarországának politikai humora. Mert hát egy lelkes fiatalokból álló közönség előtt mi mással lehet előrukkolni, mint vicces performance-okkal, és csattanós, fordulatos beszédekkel?
A lelkes fiatalok természetesen adottak voltak, ahol egyáltalán nem számított akkora szenzációnak, hogy egymás mellett áll egy Nagy-Magyarország sapkás, koponyás kendős marcona srác, és egy a tüntetés után a Gödörbe igyekvő, rúzsos cigarettát szorongató lány. Ők töltötték meg a Szalay utcát nagyjából a Néprajzi Múzeumtól a Nefmi sarkáig, tábláik nagyjából a bohócforradalom és a millás civilkedés szintjét hozta, persze egy témára lokalizálva. „4 év tanulás, 20 év nyomor”, „El a kezekkel a felsőoktatástól”, „Ne hallgass, hallgató”, „Életpályát, ne röghöz kötést”. Ezek kandikáltak ki a kivetítő mögül, mikor megérkeztünk, regisztrálásunk alatt pedig a „Gyere velem rózsát szedni” című sláger szólt. Később persze valószínűleg az összes lehetséges rózsás szóviccre épülő poén elhangzott a tubarózsától a zuhanyrózsán át a rózsák háborújáig, ezt mindig nagy taps és rózsalóbálás kísérte.
Fesztiválhangulat
A rendezvény felvezetése egyébként egészen szokatlan és a kormányellenes tüntetéseken megszokotthoz képest friss volt. Quimby- és Magna Cum Laude-zenére énekelt és táncolt a tömeg, ha pedig észrevette és felismerte magát a kivetítőn, akkor éljenzett és tapsolva örült. Aztán a két házigazda közül az egyik – körülbelül egy tévébemondó hangsúlyozásával – konferált, a másikuk DJ Bárány Attilát idézve a hangulatról gondoskodott. A beszédek azonban leültették a Hoffmann-ellenes fesztivál hangulatát, tapsoltak persze a megfelelő helyeken, de az idő előrehaladtával egyre nagyobb spéttel és egyre kisebb intenzitással.
A beszédek pedig néhány kivételtől eltekintve ugyanarról szóltak, csak az előadásmód váltakozott. Határozottól az egészen zavartig terjedt a skála. A szónokok köszöntöttek mindenkit, de külön kiemelve azokat az egyetemeket, akiket ők képviseltek, majd jöttek a vádak: vidékellenes, döcögős a tervezet, reménytelenségbe taszít, a bújtatott tandíj szegény- és családellenes, az is elhangzott, hogy a „mozgalom veled van, a mozgalom te vagy”, valamint az is, hogy ha Hoffmann Rózsa lemond majd, akkor megalakulhat a bohócügyi államtitkárság. Elhangzott egy bejelentés is: Hoffmann Rózsa lemondott… a minőségi felsőoktatásról. De nem maradtak el a politikusi fordulatok sem: azonnali hatállyal és/vagy haladéktalanul vonják vissza, fel kell lépni minden demokratikus és törvényes eszközzel, mai világunkban, nagybetűs élet, a jövő mi vagyunk.
Feudalizmus?
Végül is Allan Päll, az Európai Unió diákszövetségének elnöke mondott oda a legkeményebben: őt a röghöz kötés, vagyis az, hogy a felsőfokú végzettséget szerzőknek külföldi munkavállalás esetén meg kellene téríteniük képzésük költségeit, a feudalizmusra emlékezteti, és ezért azt tervezik, hogy ha elfogadják ezt a törvényt, akkor az Európai Bizottsághoz fordulnak. Taps és rózsalóbálás fogadta szavait.
Zárásként eltemették a magyar felsőoktatást, így a jókedvű, tapsdús Hoffmann-ellenes tüntetéssel egybekötött diákfesztivál komor, fáklyás halotti menetbe és ravatalozásba csapott át, ahol biztonsági őrök sorfala között koszorúkat helyeztek el az egyetemek képviselői egy koporsóra, majd elénekelték a Szózatot. Szerencsére azért szóba került egy félmondat erejéig a feltámadás és a közeledő álláspontok is, úgyhogy mindenki vidáman indult busza felé. Nem volt sem rendbontás, sem diktatúrázás, sem ingyen osztogatott Népszava-különszám.
