A beszédek pedig néhány kivételtől eltekintve ugyanarról szóltak, csak az előadásmód váltakozott. Határozottól az egészen zavartig terjedt a skála. A szónokok köszöntöttek mindenkit, de külön kiemelve azokat az egyetemeket, akiket ők képviseltek, majd jöttek a vádak: vidékellenes, döcögős a tervezet, reménytelenségbe taszít, a bújtatott tandíj szegény- és családellenes, az is elhangzott, hogy a „mozgalom veled van, a mozgalom te vagy”, valamint az is, hogy ha Hoffmann Rózsa lemond majd, akkor megalakulhat a bohócügyi államtitkárság. Elhangzott egy bejelentés is: Hoffmann Rózsa lemondott… a minőségi felsőoktatásról. De nem maradtak el a politikusi fordulatok sem: azonnali hatállyal és/vagy haladéktalanul vonják vissza, fel kell lépni minden demokratikus és törvényes eszközzel, mai világunkban, nagybetűs élet, a jövő mi vagyunk.
Feudalizmus?
Végül is Allan Päll, az Európai Unió diákszövetségének elnöke mondott oda a legkeményebben: őt a röghöz kötés, vagyis az, hogy a felsőfokú végzettséget szerzőknek külföldi munkavállalás esetén meg kellene téríteniük képzésük költségeit, a feudalizmusra emlékezteti, és ezért azt tervezik, hogy ha elfogadják ezt a törvényt, akkor az Európai Bizottsághoz fordulnak. Taps és rózsalóbálás fogadta szavait.
Zárásként eltemették a magyar felsőoktatást, így a jókedvű, tapsdús Hoffmann-ellenes tüntetéssel egybekötött diákfesztivál komor, fáklyás halotti menetbe és ravatalozásba csapott át, ahol biztonsági őrök sorfala között koszorúkat helyeztek el az egyetemek képviselői egy koporsóra, majd elénekelték a Szózatot. Szerencsére azért szóba került egy félmondat erejéig a feltámadás és a közeledő álláspontok is, úgyhogy mindenki vidáman indult busza felé. Nem volt sem rendbontás, sem diktatúrázás, sem ingyen osztogatott Népszava-különszám.
