Déja vu érzése lehetett annak, aki március 15-e után október 23-án is ellátogatott a Ferenciek terére. A negyvennyolcas forradalom és szabadságharc évfordulóján még csak a sajtó szabadságáért aggódott a magát Millának nevező Facebook-csoport, most azonban a szervezők eljutottak oda, hogy a köztársaság megtépázott intézményrendszere, valamint a fékek és ellensúlyok kiiktatása miatt rettegjenek egyet úgy húszezren. Ezzel el is érkeztünk a rendezvény egyik önellentmondásához, ugyanis hiába harangozta be Juhász Péter szóvivő, szinte minden beszédben elhangzott, hogy demokrata az, aki nem fél.
Lendvai, Avarkeszi
A szitáló eső ellenére, ám a meghívásnak eleget téve („minden demokratikus politikai erő képviselőit szívesen látjuk”) megjelent több közéleti személyiség is. A fejlődő országokból jött hallgatók ideológiai-politikai nevelése című mű egyik szerzője, Ágh Attila politológus, a nem is olyan rég még voksát a náciknak ígérő Bächer Iván író, György Péter esztéta, Czeizel Endre genetikus, Dessewffy Tibor szociológus, Lendvai Ildikó egykori MSZP-elnök és Avarkeszi Dezső egykori MSZP-s. Voltak még SZDSZ-es és LMP-s politikusok is, ők, ha úgy tetszik, házhoz jöttek a szidásért, mert a fentebb említett, klisévé koptatott Bibó-idézet mellett azt is megjegyezte majd minden színpadra lépő, hogy az ellenzéki pártok bizony nekik, civileknek nem nyújtanak alternatívát.
Csákányi Eszter háziasszony azonban felolvasta: a piac törvényei szerint hamarosan jelentkeznie kell majd egy ilyen formációnak. Az MNO helyszíni tudósítójában egy gyors seregszemle után kialakult, sőt kikristályosodott: ez a párt olyan tarka lesz majd, hogy még erre a komor, szomorú vasárnapi égre is visszacsempészi majd a szivárványt. Mert az egy dolog, hogy a webkettes csoportosulás inkább a yuppiekávés, hipsztersapkás, gumicsizmás harmincasokra épít, de voltak itt a tömegben szoci aktívákról ismerős nyugdíjasok, rovásírásos szórólappal sáfárkodó, szolidaritásos szakszervezetisek és bakancsos, bomberes fiatalok.
A sajtóosztály szaga
Lesz még magyar köztársaság, hirdette talán Bródy János dala után a transzparens, ha pedig egy, a Szabad sajtó útján szerveződő párt fogja azt létrehozni, akkor a megszólalások alapján sok újdonságra nem számíthatunk. Ugyanis amikor Csákányi és Kulka János felolvasták, hogy miért is nem tetszik nekik a rendszer, akkor azt a legunalmasabb hangon, mondhatni sajtóosztályszagúan fogalmazták meg. Lábbal tiprás, kriminalizálás, gazdasági ámokfutás, semmibevétel, hatalmi arrogancia – dörögtek a vádak, miközben jól fogyott a téren a forralt bor, a magyar zászló és a kokárda.
Posztumusz tandíj
Következnek a beszédek, Juhász a saját megállíthatatlanságukról beszél, minden alkalommal, mikor eltagolja, hogy nem-tet-szik, megtapsolják. A Himnuszt meglehetősen r'n'b-s formában hallhatjuk, majd a Hallgatói Hálózat aktivistája teszi fel a kérdést: kell-e majd posztumusz tandíjat fizetnie Gábor Dénesnek vagy más, külföldre vándorolt, Nobel-díjas honfitársunknak, ne csak lájkolj, szerveződj – teszi hozzá később. Magas hangon ordított a demokráciáról és persze a köztársaságról Dénes Balázs TASZ-os jogvédő, valamint Istvánffy András, a 4K!, azaz a Negyedik Köztársaság vezetője. Utóbbi jó hangosan elmondta azt is: helikopterek köröztek a Parlament fölött, amikor az alkotmányról szavaztak odabenn. Elhangzik még élőben a videómegosztón rengeteg kattintást begyűjtő, Nem tetszik a rendszer című dal, Karsay Dorottya jogvédő még freestyle-ozva „szarozik” egyet előtte, a rapperek pedig nagyon fellelkesültek a saját daluktól. Paradox módon itt tetszésnyilvánításként kell értékelni azt, hogy a tömeg a nóta után skandálni kezdte: nem-tet-szik, nem-tet-szik.
Juhász a rendezvény végén elmondta, mivel valószínűleg mindenki kapott „újságíró-igazolványt” (értsd: szórólapot) az aktivistáktól, ezért mindenki újságíró lett, és terjessze a hírét a Facebook-csoport rendezvényének.
