Előbb-utóbb a rágalmazók ellen fordulhat, amit művelnek

„A vehemens nemzetközi reakciókban a demokrácia képmutató féltése örvén a gazdasági érdekek mutatkoznak meg.”

BL
2012. 01. 12. 18:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hasonló értelmű nyilatkozatot tett a Civil Együttműködési Tanácskozás Fóruma (CET) is csütörtöki sajtótájékoztatóján. A civil szervezet arra kérte az Európai Uniót és az Egyesült Államokat, hogy „ne támadják Magyarország kormányát, mert ezzel a magyar nép szuverenitását kérdőjelezik meg”. Csizmadia László elnök kijelentette: a kormány teljesítményét a magyar állampolgárok jogosultak megítélni és értékelni. Úgy vélekedett: sokan nem értik a nyugati világban a kormány kétharmados többségét, azt, hogy „átütő erejű szavazás történt egy végletekig áldemokratikus, saját népét semmibe vevő liberális-szocialista hatalmi rendszer megbuktatásáért”. Hozzátette: az alaptörvényt széles körű társadalmi vita után fogadták el.

Csizmadia László úgy látja: a magyar gazdaság az elmúlt két évben megerősödött. Hangsúlyozta: Magyarország nincs csődhelyzetben. Arról is beszámolt, hogy a Civil Együttműködési Tanácskozás Fóruma bízik az IMF-fel és az Európai Unió illetékes bizottságával folytatott tárgyalás eredményességében és a biztonsági hitelkeretről szóló megállapodás mielőbbi megkötésében. „A magyar nemzet polgárai saját erőfeszítésükkel, nélkülözést is vállalva kívánják megoldani a gazdasági nehézségeiket” – tette hozzá a civil szervezet elnöke. Megjegyezte: „nem tűrhetjük az Európai Unió példátlanul súlyos válságát előidéző pénzügyi-banki birodalom felelőtlen magatartását, tiltakozunk a hitelminősítők államok feletti uralma ellen”. Véleménye szerint jogos elvárás, hogy a gazdasági válság terheiből ők is arányosan vegyék ki a részüket.

Csizmadia László meghívta a külföldi sajtó képviselőit egy békés, civil, utcai demonstrációra, amely „hitet tesz a nemzet szuverenitásának megőrzése és a magyar kormány iránti bizalom mellett”. Jelezte: minden olyan demonstrációt támogatnak, amely erre hivatott, így a január 21-re tervezett békemenetet is. A Civil Együttműködési Tanácskozás Fóruma 2011. december 9-én tartotta alakuló ülését, elmondásuk szerint több mint ezer civil szervezet áll mögöttük.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.