Karanténról beszéltek a szocialisták + Képgaléria

Az MSZP választmányi elnöke szerint egyre többen érzik úgy, hogy a kormány becsapta őket, nő a Fideszt elutasító elégedetlenek száma.

LR
2012. 02. 25. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Simon Gábor a testület szombati tanácskozása után újságíróknak elmondta: a választmány meghallgatta Závecz Tibort, az Ipsos véleménykutatási igazgatóját, akinek előadásából kiderült, hogy a választók háromnegyede szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok. A választmányi elnök kitért arra is, hogy a demokratikus ellenzéki pártok együttes támogatottsága a választókorú népességben már meghaladja a kormányoldalét, de szerinte számolni kell azzal a veszéllyel, hogy ha a következő választásokon ehhez hasonló eredmény születik, a Fidesz és a Jobbik szövetséget köt. Azt is mondta, hogy felmérések szerint a szocialisták „kikerültek a karanténból”, és ma már nem az MSZP-t, hanem a Fideszt nevezik meg legtöbben az általuk leginkább elutasított pártként. Véleménye szerint azonban a kormányoldal cinikus választ ad az elégedetlenség hangjaira.


Pintér Sándor belügyminiszter múlt heti – Vona Gábor Jobbik-elnökkel folytatott vitájában elhangzott – szavaira reflektálva azt mondta: felháborító, amikor egy milliárdos miniszter arról beszél, hogy „a megélhetéshez elég 47 ezer forint és egy kecske”. Simon Gábor ezzel szemben úgy foglalt állást, a 47 ezer forintos közmunkabér nem elég az emberhez méltó élethez. Az MSZP-választmány elnöke emellett sürgette, hogy a kormány térjen vissza az „ortodox gazdaságpolitikához”, máskülönben az ország valóban eleshet attól a 495 millió euró – jelenlegi árfolyamon 142 milliárd forint – felzárkóztatási támogatástól, amelynek felfüggesztését az Európai Bizottság javasolja 2013. január 1-jétől, amiért Magyarország nem tett elegendő intézkedést a költségvetési hiány leszorításáért.


A választmány döntött szervezeti és működési szabályzatának megújításáról és arról a beszámolóról is, amelyet az MSZP március 31-én esedékes kongresszusára készítenek. Ezenkívül előadást tartott a delegáltaknak Csepeli György szociálpszichológus, aki – Simon Gábor tájékoztatása szerint – arról beszélt, hogyan lett Magyarország a szocializmus legvidámabb barakkjából „a kapitalizmus legszomorúbb shopping centere”, szólt a magyar társadalom lelki zavarainak okairól, a rendszerváltás hibáiról és a 2010-es Fidesz-győzelemmel történt „útvesztésről” is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.