A kisebbik kormánypárt a DK-s Vadai Ágnes szavaira úgy reagált, hogy a Demokratikus Koalíció „nagyon téved” akkor, amikor önmagát a KDNP-hez hasonlítja, mert a kereszténydemokraták neve ott szerepelt a szavazólapokon a 2010-es választásokon, míg a „miniszterelnökként megbukott Gyurcsány Ferenc új politikai formációjára” egyetlen polgárnak sem volt lehetősége voksolni. Az írás azzal folytatódik, hogy „most a pártja is azt az utat kívánja követni, mint korábban Medgyessy Péter megbuktatásával – szintén igazi felhatalmazás nélkül – hatalomra került vezetője”.
„A DK figyelmébe ajánljuk azt a tényt, hogy ha békében váltak volna ki az MSZP-ből, akkor probléma nélkül alakíthatnának frakciót, de a rövidlátó politikai haszonszerzés miatt midig is kapkodó szocialista karrieristák elmulasztották ezt a lehetőséget is” – szögezik le.
Végül kijelentik, hogy Magyarország megújítása szükségessé teszi az országgyűlési törvény megszavazását még akkor is, „ha az nem tetszik Gyurcsányéknak”. Hozzáteszik, hogy miután igazi konstruktivitást nem találhattak az ellenzéki sorokban, „a közvélemény-kutatások alapján még mindig toronymagasan a választók bizalmát élvező pártszövetség – amelynek egyenrangú tagja a KDNP – egyedül kénytelen a törvényhozásban tenni az ország felemelkedéséért”.