Hétfőn megkezdődött a Marian Cozma meggyilkolása ügyében kezdeményezett – vélhetőleg – utolsó per. A Cozma család az édesapának és az édesanyának 50-50, a volt kézilabdázó két leánytestvérének pedig 25-25 millió forint nem vagyoni kártérítés megítélését kéri a Fővárosi Törvényszéken.
Egy gyilkosság kapcsán időről időre felvetődik a kérdés, mennyit ér egy ember élete. A pénzben nem mérhető egység a klasszis román kézilabdázó esetében hatványozódik. Elvitathatatlan tehetsége, egyedülálló fizikai mutatói és alázatos munkája nem meglepő módon egy nyugati sztárklub érdeklődését is felkeltette. A halálát okozó késszúrás azonban megakadályozta sportkarrierje kiteljesítésében.
Bukarestben is lesújtott a kés
A román válogatott és az MKB Veszprém beállósát édesapja és édesanyja kézen fogva vezette be a sport világába. Petre Cozma és felesége Mariana fényes kézilabdás karriert befutva bemutatkozhatott a román férfi és női válogatottban is. Mariant és két húgát, Ionelát és Alexandrát szülei eközben Bukarest egyik legszegényebb negyedében nevelték fel.
A Madár becenévre hallgató Marian már 18 évesen az első osztályban játszhatott, a Dinamo Bukarest igazolta le. A csapat játékosaként egyszer már az életére törtek a nyílt utcán: egy Rapid-szurkoló kése akkor a hátába fúródott, de túlélte a támadást.
A világ egyik legjobbja vadászott rá
Az MKB Veszprém egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen figyelt fel a kivételes képességű játékosra, aki a két csapat egymás elleni csoportmeccsein tizenkét gólt szórt a bakonyiaknak. Tehetségét mutatja, hogy a magyar csapat az aktuális spanyol bajnok, a világ egyik legjobb egyletének tartott Barcelona elől halászta el Marian Cozmát.
Édesapja a Magyarországra költöző fia számára mindig is fontosnak tartotta a diploma megszerzését, és a pitesti Testnevelési és Sport Egyetem felé terelgette Mariant. A Patrióta lokál előtt meggyilkolt sportolót egy év választotta el a mesterképzéses diploma megszerzésétől.
Az előbb Zdravko Zovko, majd Mocsai Lajos által edzett Veszprémben egyre többet játszó Marian Cozma félelmetes erősítést jelentetett. Két méter 12 centijével sokszor szinte tarthatatlan volt, a falba bejátszott labdával játszi könnyedséggel fordult kapura, és ritkán hibázott. 72 bajnoki mérkőzésen 228 gólt ragasztott az ellenfelek kapujába a Veszprém játékosaként, erre a gólátlagra bármely bajnokság, bármely beállósa büszkén tekintene.
Hídember
Az eleinte turistaként mindent lefényképező – furcsa szokása miatt viccesen turistának hívták a klubnál – román játékos káprázatos játékával belopta magát a bakonyi szurkolók, de talán kimondhatjuk, minden sportszerető magyar szívébe. A Veszprém ugyanis 16 hosszú év elteltével újra nemzetközi kupát hozott haza Magyarországra. A Kupagyőztesek Európa Kupájának megnyerése Cozmával a csapatban nem csupán a magyar, de a román szíveket is megdobbantotta. A történelmi síkon barátinak semmiképpen sem tekinthető román–magyar viszonynak a beállós nagyszerű sikerei új színt adtak. Természetesen ez alatt nem azt kell érteni, hogy egy mindkét országban eredményes sportoló szereplése új távlatokat nyitott volna a szomszédok közti diplomáciai kapcsolatokban. Arról van inkább szó, hogy egy román származású sportolót napi szinten rajongtak körbe az emberek Magyarországon. Megállították az utcán, és beszédbe elegyedtek vele. Megtehették, hiszen Cozma hároméves veszprémi tartózkodása során magyarul is megtanult. Magyar és román bajnoki címekkel, kupagyőzelmekkel, KEK-diadallal a háta mögött minden adott lett volna egy még fényesebb karrier befutásához.
A Patrióta lokál előtt 2009. február 8-ra virradóra nem csupán egy ember szívét szelték ketté. Egy olyan egyedi képességekkel megáldott kézilabdázó életét vették el, aki sporttal szembeni alázatával, szorgalmával és levakarhatatlan mosolyával különleges hidat képezett a román és a magyar sportbarátok között. Halála ezért több szempontból is pótolhatatlan veszteség. Családja pedig vitán felül állva megérdemli a kártérítést a bíróságtól.